Hirdetés

Iwill: lap a Foster alá - kis késéssel

Az Iwillről ugyan újabban főképp AMD-s megoldásai nyomán értekeztünk, azonban nem árt tudni, hogy a cég alapvetően az Intel platformra helyezi a hangsúlyt, de legalábbis eddig mindenképp arra helyezte.

Athlonos lapjai szinte mind jártak már nálunk, egyet kivéve, de azt majd meglepetésnek szánjuk, mert minket is meglepett, sok szempontból.. Inteles szerver alaplapjai már más lapra tartozók, ott az Iwill mindig is az elit gyártók között volt, amelyre most sem tudunk rácáfolni, hiszen rövidesen már dual Fosteres (P4 Xeon) Iwill lapot is kapni.

Az i860-as chipsetre épített DX400-SN alaplap elsőként jelenne meg a piacon, bár már több gyártó is elkészült ezzel a platformmal, elég csak a CeBIT-re, és a kapcsolódó anyagokra gondolni.

Az alaplap 8 layeres PCB-je a legköltségesebb megoldások egyike, nyilván ezzel (is) magyarázható az 1000 USD-s indulás. (lesz egy kisebb Iwill lap is, amelybe nem 4, hanem csak 2GB-nyi RIMM modul rakható majd, eképp olcsóbb is lesz vagy 200 pénzzel..)

Mindazonáltal a május végi indulás a Foster CPU-k holnap utáni startja mellett kicsit furán fest. Persze egy hónap nem a világ, főleg ilyen rendszereknél..

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Hirdetés