Hirdetés

Itt a Seasonic első, Connectes gépháza

A gyártó először építette be egy gépházba a kábelmenedzsmentet leegyszerűsítő modulját.

A tavaly bemutatott, aztán idén végleges termékben is megjelent Seasonic Connect a gépházak kábelmenedzsmentjének leegyszerűsítése érdekében került megalkotásra. A kütyü önmagában nem került forgalomban, hiszen úgy van értelme, ha a táp kábeleit is hozzá tervezik, a technológiát egy Prime 750 tápegységgel egybeépítve dobták piacra, most pedig bemutatkozott az első, beépített Connect egységgel rendelkező gépház is, a Seasonic SYNCRO Q704.


[+]

A Connect előnyeiről már két cikkben is értekeztünk, így most inkább a gépház tulajdonságait helyeznénk előtérbe. Sok konkrétumot nem ismerünk a termékkel kapcsolatban, hiszen a hivatalos termékoldal még nem élesedett, csak néhány száraz adat, illetve az alábbi promóvideó áll rendelkezésünkre. Az 537 x 234 x 493 mm kiterjedésű gépház legfeljebb ATX méretű alaplapok befogadására képes, melyet ráadásul az átlaghoz képest fordítva, a jobb oldalról tudunk beszerelni, az itt található edzett üveglap levétele után.


[+]

A beltér a lapon felül maximum 345 mm hosszú grafikus kártyák, valamint legfeljebb 185 mm magas processzorhűtők számára adhat otthont, míg adattárolóból összesen 5 darabot pakolhatunk be: két merevlemezt a tápegység elé, illetve három SSD-t az alaplaptálca hátoldalára.


[+]

Az acélból készült, de alumíniummal borított gépház hűtésést gyári állapotban összesen négy ventilátor végzi az előlap mögött, illetve hátul, de a rendszert tovább bővíthetjük további négy darabbal a tetőlemez alatt, illetve a ház aljában. Az I/O panelt a ház tetején érdemes keresni, itt a különálló mikrofon be-, és fejhallgató kimenet mellett egy USB 3.1 Gen2 Type-C, illetve két USB 3.0 Type-A csatlakozót találunk.

A Seasonic SYNCRO Q704 önmagában 150 dollárért lesz elérhető, míg a 650 wattos táppal szerelt kivitel 309 dollárt fog kóstálni, a későbbiekben pedig elérhető lesz a 750 és 850 wattos táppal ellátott modell is.

Előzmények

Hirdetés