Hirdetés

Az iStockphoto atyjának elege lett

Bruce Livingstone, a Getty Images alvállalatának alapítója otthagyja cégét, az iStock-ot. A közlemény szerint már hónapok óta folyt a lépés előkészítése, mely híven az oldal mentalitásához április elsején került volna bejelentésre, a vezérigazgató azonban a hír kiszivárgásától és a pletykáktól tartva nyilvános levélben közölte távozását a közelmúltban. Livingstone 2000-ben alapította vállalatát az albertai Calgaryben. A cél elsősorban az volt, hogy az amatőr fotósoknak is legyen lehetőségük pénzt keresni képeikkel. Az ötlet annyira sikeressé tette az oldalt, hogy 2006-ban a Getty Images 50 millió dollárért szerezte meg magának a feltörekvő céget. Livingstone azóta az anyacégben dolgozott fogyasztói piacokkal foglalkozó felsővezetőként.

"Több időt kell szentelnem a családomra, és ki kell találnom, merre indulok tovább. Bárki, aki ismer tudja, hogy kissé munkamániás vagyok, ezért mostantól több időt szánok majd magamra és azokra, akik körülvesznek." - mondta a leköszönő elnök. Livingstone helyét barátja, Kelly Thompson veszi át, aki eddig az üzemeltetésért felelős igazgató volt. Az iStock szóvivője, Kara Udziela hozzátette a közleményhez, hogy a vezér távozása és a március végén bejelentett 110 fős leépítés között nincs összefüggés.

Hirdetés