Hirdetés

Az Intel szerint rosszul teszteljük a hardvereket

A vállalat úgy gondolja, hogy el kellene felejteni például a Cinebench tesztprogramot, aminek terjesztése pár éve még kritikus volt.

Az Intel a Computexet megelőző bemutatóján nem csak az új hardverekről beszéltek, hanem egy érdekes üzenetet is megfogalmaztak. A vállalat szerint mind rosszul teszteljük a hardvereket, ugyanis olyan alkalmazásokban mérjük például a processzorok teljesítményét, amelyek a felhasználók csak elenyésző részét érdeklik.

A Santa Clara-i óriáscég a Cinebench tesztprogramot emelte ki negatív példaként, ami azért nagyon érdekes, mert egyrészt pár éve ennek terjesztését kritikus fontosságúnak tartották, másrészt az új R20-as verzióba bekerült az Intel által fejlesztett Embree is. Félreértés ne essék, az Intel nem azt akarja mondani, hogy a Cinebench egy rossz megoldás a tesztelésre, csupán arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy az alapját képező Cinema4D-t 1400-nál is több alkalmazás előzi meg a cég saját, népszerűséget vizsgáló listáján, vagyis nem feltétlenül tartják jónak, ha bizonyos felhasználók a Cinebench eredményekre építve választanak processzort, miközben valószínű sosem futtatnak majd Cinema4D-t.


[+]

Az Intel azt szeretné, ha média, illetve az IT világ inkább az elterjedt programokkal tesztelne, például a Chrome böngésző, a Microsoft Office, a WinRAR, a VLC, az elterjedt eSport játékok, stb. Ez az állításuk szerint azért lenne jó, mert így a termékek ott lennének összevetve, amire a potenciális vásárlók megveszik őket.

Érvet és ellenérvet persze bőven lehet felhozni. Abban például valóban igaza van az Intelnek, hogy az általuk kiemelt alkalmazások fontosak, de nem számolnak azzal a tényezővel, hogy igen alacsony gépigénnyel rendelkeznek, vagyis abszolút nem képesek megmutatni azt, hogy a mai, nyolc vagy akár több maggal rendelkező processzorok mire képesek, míg a Cinebench például megmutatja. Ez a vezető oka, annak, amiért az IT világ keménymagja kedveli ezt a tesztprogramot.

A vállalat egyébként arra is felhívja a figyelmet, hogy a tesztprogramok megválasztásánál a célzott piacokat is érdemes figyelembe venni, mivel például az adott lapka Y-os modelljeit nem ugyanoda szánják, ahova az S jelölésű asztali verziókat, így nem túl célszerű ugyanazokat a tesztprogramokat futtatni rajtuk.

Az nagy kérdés, hogy az iparág meghallja-e az Intel kiáltásait, és változtatnak-e a bevett gyakorlatokon, azaz eldobják-e a processzorok elméleti maximum teljesítményét tesztelő Cinebench programot, illetve a hasonló méréseket, hogy a helyükre a valós sebességről kevésbé átfogó képet adó, de mindenképpen elterjedtebb alkalmazások felé billenjen a mérleg. Ezzel kapcsolatban minket is érdekel az olvasóink véleménye, hogy melyik irány lenne a kedvezőbb.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Előzmények

Hirdetés