Hirdetés

Intel és AMD grafikus vezérlőkkel is működik a frissített SteamOS

A Valve az Intel CES-en tartott előadásán jelentette be, hogy érkezik egy új SteamOS frissítés, ami nemcsak az NVIDIA, hanem az Intel grafikus vezérlőkhöz is kínál támogatást. Ez a rendezvény pillanatában nem volt elérhető, de mára mindenki telepítheti. Sőt, a friss csomag az AMD grafikus vezérlőit is kezeli, aminek bejelentésével utóbbi cég nem igazán foglalkozott, de a támogatás ténye ettől még egyértelmű, és a Valve a frissítés leírásában ki is emelte.

A frissített csomag az alábbi oldalon érhető el. A telepítés menete lényegében megegyezik azzal, amit a Steam OS bétáját bemutató cikkünkben leírtunk, így ezt követve nem lehet gond a próbával. Ugyanakkor persze az új csomag éppúgy béta állapotú, míg az előző, így a Valve egyelőre csak a kísérletezőknek ajánlja.

A frissítéssel egyetemben kiderült, hogy az NVIDIA és az AMD vállalta a SteamOS gyári támogatását, így az újabb GeForce-ok és Radeonok zárt drivereket kapnak. Lényegében azokat, amelyeket a két cég a többi Linux disztribúcióhoz készít, vagyis a meghajtók által kezelt API-k a windowsos szintet hozzák majd. Ez egyelőre csak az OpenGL támogatásra igaz, mivel a Valve az OpenCL-lel a béta során nem szeretne foglalkozni, de később erre is kitérnek. Nyilván a SteamOS elkészítése eleve nem könnyű feladat, így a nem feltétlenül szükséges API-kat inkább később építik be.

Az Intel támogatása némileg eltérő lesz, hiszen a vállalat úgy döntött, hogy inkább a Mesa projektet támogatják. Ez lényegében egy nyílt forráskódú grafikus driver számos hardverhez. Az eltérő támogatási koncepció miatt az Intel esetében számítani kell arra, hogy a Windowshoz készült támogatás lényegesen elérőbb jár, mint a SteamOS-es opció. Ez már most is igaz, mivel az Intel gyárilag az OpenGL 4.0-t kezeli, de a Mesa projekt 10.0.1-es meghajtója csak az OpenGL 3.3-at támogatja.

Mindez természetesen fejlődni fog, illetve a meghajtókra vonatkozó kérdés tisztázása lényeges információ a fejlesztőknek is, hiszen a nyílt forráskódú opciók esetében a zárt technológiák beépítése nem megoldható. Ennek megfelelően a Valve is arra kéri egy ideje a stúdiókat, hogy a licencköteles textúratömörítési technológiákat teljesen vagy részlegesen mellőzzék, hogy a játékok futtathatók legyenek a Mesa driverekkel is.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Valve

Előzmények

Hirdetés