Hirdetés

Elismerte az Intel, hogy akadozhat a Chromium-alapú böngészőkkel az Alder Lake

A vállalat egy utasításlistát is kiadott, így esélyes, hogy a problémát meg tudják oldani az ügyfelek.

Az elmúlt időszakban megnövekedett a panasz arra, hogy az egyes Alder Lake kódnevű processzorokon furcsán akadoznak a Chromium-alapú böngészők, így például a Chrome és az Edge. A hibajelenség úgy írható le legegyszerűbben, hogy a kattintásokra adott válasz akár két másodpercet is késhet, illetve a betöltött lapok görgetése is erősen szaggatva történik.

Az Intel mostanra elismerte a hiba létezését, amely a vállalat szerint az UHD Graphics 770-es IGP-vel felszerelt 12. generációs processzorait érinti, és ezen belül is valami a grafikus meghajtó környékén nem stimmel.

Szerencsére nem kell a problémával együtt élni, ugyanis a Santa Clara-i óriáscég kiadott egy utasításlistát, amelynek végrehajtása elvileg megoldja a gondot. Elsőként a használt böngészőből kell beszerezni a legfrissebbet, majd a Windows operációs rendszer javítócsomagjait kell letölteni a Windows Update felületen keresztül. Ha a rendszer az említett két tényező szempontjából már naprakész, akkor be kell szerezni az elérhető legújabb grafikus meghajtót az adott PC gyártójától, vagy közvetlenül az Inteltől, majd ezt a vállalat tiszta telepítésre vonatkozó leírása alapján kell telepíteni.

Ezen a ponton a felhasználónak elméletben olyan rendszere lesz, amely minden fontos komponensből a legfrissebb verziót használja, és biztosan jól van konfigurálva. A következő lépcsőben már választani kell az adattároló függvényében. Ha a böngésző és az operációs rendszer SSD-ről fut, akkor elméletben az akadásoknak meg kellett szűnniük, de ha az adattároló még hagyományos merevlemez, akkor az Intel javasolja a hardveres gyorsítás kikapcsolását az adott böngészőn belül.

Ha a probléma továbbra is fennáll, akkor fel kell keresni az adott PC gyártójának terméktámogatását, esetlegesen közvetlenül az Intelnek is lehet írni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés