Hirdetés

Indul a Cooler Master Mars-expedíciója

Négy vadonatúj processzorhűtő forgalmazását kezdi meg hamarosan a hűtőrendszereket, PC-házakat, tápegységeket, valamint ezek kiegészítőit gyártó Cooler Master. Érkezik a különleges formájú Mars, az AMD és Intel processzorokhoz külön forgalmazott Hyper TX, valamint ezek kisebb testvére, a Hyper UC.

Az új termékek közül kétségtelenül a Mars névre keresztelt CPU-hűtő hívja fel magára leginkább a figyelmet: ennél a hűtőnél a hőcsöves rendszer a zárt, hűtőventilátort magában foglaló, alumíniumlamellákból álló bordázatnak felülről és alulról egyszerre adja át a hőt. A gömbszerű kialakítású hűtő meglehetősen testes; 133 x 120 x 105 milliméternyi helyet igényel magának, a bordák pedig egy 90 milliméteres, változó, illetve változtatható fordulatszámú, minimum 17 dB(A) zajszint mellett dolgozó ventilátort ölelnek körül.

Valamivel konvencionálisabb kialakítással rendelkeznek a Cooler Master szintén újdonságnak számító Hyper TX hűtői, melyek három hőcsővel kötik össze az alumíniumból készült lamellákat. A 90 x 44 x 136,5 milliméteres, 452 grammos hűtő egyik oldalára egy speciális, 92 milliméteres, 22 dB(A) zajszinttel kecsegtető ventilátort szereltek, mely oldalirányból is képes levegőt szívni. A hűtőbordára pattintott légterelő révén a Hyper TX-en átáramló légmozgás a processzorfoglalathoz közeli alaplapi komponenseket is hűtheti. A hűtő külön forgalomba kerül AMD AM2-es, illetve Intel LGA775 processzorfoglalatokhoz illeszkedő változatban.

Univerzálisan rögzíthető ellenben az imént említett hűtők kistesója, a Hyper UC modell; a kisebb, 88,5 x 88,5 x 30 milliméteres, három hőcsövet tartalmazó bordára itt is egy 92 milliméteres ventilátor kerül, melynek fordulatszáma 2500 fordulat/perces értékig növelhető, zajszintjét ugyanakkor egyelőre nem tette közzé gyártója.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés