Hirdetés

Lesújtó jóslat: tavalyhoz képest 11 millióval kevesebb PC-t adhatnak el idén

A GfK előrejelzése szerint legalábbis, de azért még így is hatalmas marad a számítógépek piaca.

Az IFA Global Press Conference 2018 eseményen a GfK piackutató cég munkatársai kitértek a PC-piaccal kapcsolatos idei előrejelzésekre is. Felméréseik szerint évről-évre csökken ez eladott mobil- és asztali gépek száma. Amíg 2016-ban még 317 millió darabot adtak el ezekből egy év alatt, addig tavaly már csak 294 milliót, és úgy vélik, hogy az idei évben tovább romlik a helyzet. Arra számítanak, hogy 11 millióval kevesebb talál majd gazdára, azaz 283 millió darabot értékesítenek majd.

Ifa Global Press Conference 2018
Ifa Global Press Conference 2018 [+]

Viszont az is igaz, hogy továbbra sincs szó összeomlásról. A PC szegmens így is erős marad, hiszen az is elhangzott, hogy várhatóan 152 milliárd dollár, azaz 38 730 milliárd forint értékben adják majd el idén a notebookokat, az asztali számítógépeket, illetve ezek komponenseit.

Hirdetés