IFA 2014: látogatóban a Hamánál

Hagyományaihoz híven az idei IFA-n is óriási standot épített a Hama. Nincs ezen mit csodálkozni, hiszem a német központú gyártónak hazai terep a berlini szakkiállítás. A kisebb csarnokot betöltő Hama bemutató jelentős részét az üzleti partnerek számára tartották fenn, a látogatók által bejárható, kisebb rész pedig a mobil kiegészítőkre összpontosított, mert pillanatnyilag ez a terület bővül a legnagyobb ütemben, ez kapja a legnagyobb érdeklődést.



[+]

Kiállították például a hagyományos, digitális és internetes rádiók vételére alkalmas készülékek merőben új sorozatát, melyek közül a fejlettebb modellek, mint például a DIR3100 a befogott adást nem csak saját hangszóróin tudja megszólaltatni, hanem Wi-Fi hálózaton keresztül UPnP technológiát használva okostelefonok, táblagépek, de akár hagyományos PC-k számára is elérhetővé teszi. További különlegessége a terméksorozatnak a Spotify Connect technológia támogatása, így a saját fiókunkban összeválogatott zenéink lejátszására és továbbosztására is képesek.



[+]

Különböző mobil tokok, tabletállványok, külső akkumulátorok, illetve egyéb kiegészítők mellett láttunk egy teljesen új, Wi-Fi Soundmate nevű terméket is. A cigarettásdoboznyi készülék Wi-Fi hálózatot hoz létre, melyen Airplay vagy UPnP technológiát használva tudja megosztani az USB csatlakozójára dugott adattárolón lévő zenét. Fordítva is működhet, a Wi-Fin érkező zenét hangkimenetén keresztül a hangszórókhoz továbbíthatja.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Hama

Azóta történt

Előzmények