A 2014-es IDF megnyitójára szinte teljesen megtelt a Moscone Center West 3. emeletén található nagyterem, ahol a keynote előtti percekben egy kisebb zenés-énekes műsorral szórakoztatták az egybegyűlteket.
Végül pontban 9 órakor, a mobilizációt némi humorral fűszerezve kezdetét vette az esemény. A kivetítőn a vállalat vezérigazgatójának grafikája viccesen elcsevegett a The Annoying Orange című sorozatból ismerhető naranccsal.
Ezt követően már a hús-vér Brian Krzanich bukkant fel a színpadon, aki teljes életnagyságban sem vesztette el humorérzékét, ugyanis a kissé laza (farmer, erősen kopottas sportcipő) öltözete, illetve kissé nehezen kiejthető neve felett is önironizálásba kezdett, amin természetesen jót derültek a jelenlévők.
A vállalat első embere néhány mondatban beszélt az idei rendezvény főbb témáiról, ahol a tabletek és a különféle hibrid masinák mellett a viselhető eszközök is nagy szerepet kapnak, illetve a Galileo és az Edison témája lesz egyes nagy előadásoknak. Krzanich elmondta, hogy nagyjából 50 milliárd aktív x86-os eszközre számítanak a 2020-as esztendőre, ami több mint hússzorosa lenne a tavalyi számnak.
Ezután a viselhető eszközökre terelődött a szó, elsőként konkrétan az SMS Audio és az Intel közös fejlesztéseként megszületett headsetről, amely egy beépített pulzusmérőt tartalmaz. Ezt követően a MICA (My Intelligent Communication Accessory) névre hallgató divatos karkötő is színpadra került, aminek bemutatója várhatóan a jövő én közepén lesz esedékes.
A vezérigazgató elmondta, hogy Intel Edison nevű fejlesztése hamarosan 65 országban lesz elérhető, ami mellett az IoT-ről (Internet of Things), illetve az okos otthonokról, épültekről, és városokról is szót ejtett. Többek között az is kiderült, hogy Krzanich saját otthona is tesztlaborként funkciónál a tervekben.
Végül az élő legenda, Stephen Hawking üzenetét hallgathatta meg a közönség, kinek mindennapi életét különféle új fejlesztésekkel próbálja megkönnyíteni az Intel.
Az érdekes és szórakoztató megnyitót csütörtökig számtalan előadás fogja követni, melyek egy részéről az IDF blog keretin belül igyekszünk beszámolni olvasóinknak.