Hirdetés

A HP mégsem gondolja újra a számítógépek alapjait

A HP egy évvel korábban jelentette be, hogy pár éven belül újradefiniálják a számítógépet, de ez a friss információk szerint messze nem olyan forradalmi módon fog megtörténni, ahogy azt a vállalat régebben felvázolta.

A „The Machine”, azaz „A masina” kódnéven emlegetett koncepció egyik alapeleme a memrisztor volt, amely a memory resistor rövidítése. Ez emlékező ellenállást jelent és a név a technológia legnagyobb előnyére is rámutat, vagyis a többi passzív áramkörrel ellentétben a memrisztor az áram lekapcsolása után is emlékszik annak erősségére, valamint azt is megjegyzi, hogy mennyi ideig, milyen irányból folyt át rajta, hiszen az ellenállás nőhet és csökkenhet függően az áram irányától. Ennek megfelelően a memrisztor áram hatására rögtön képes felvenni az utolsó állapotot, azaz ideális memória lehet belőle.

Erre annyira épített a HP, hogy a memrisztor egységes tárolóként szerepelt a tervekben, vagyis minden memóriát kiváltott volna a rendszerben. Ez sajnos nem fog megtörténni, ugyanis a vállalat nem tudott olyan eljárást találni, amellyel a tömeggyártás megfelelő volumen mellett megfelelő áron lett volna kivitelezhető. A másik gond maga az operációs rendszer volt, amelyet specifikusan a dizájnhoz kellene írni.

A masina persze a szó legszorosabb értelmében nem halott. A következő évben egy kevésbé impresszív, de még így is elég komoly változat, amely maximum 320 TB-nyi memóriát fog kezelni. A HP a figyelmét a memrisztor hiányában a PCM, azaz a fázisváltáson alapuló memória felé fordítja. Ez egy reális jövőkép és ez a technológia nagyon ígéretes, hiszen az anyagszerkezet felmelegítésekor és lehűtésekor keletkező átalakulást használja ki. Az elektromos árammal irányított ciklusok hatására a kalkogén üveg amorf vagy kristályos szerkezetet vesz föl, és ennek megfelelően nagy vagy kicsi lesz az elektromos ellenállása. Ez tökéletesen alkalmassá teszi a technológiát a digitális adattárolásra, ráadásul a rendszer gyors és strapabíró is.

A HP aktuális terveiben szereplő masina már jóval közelebb áll a mai gépekhez, tehát a forradalom úgymond elmarad, de ettől még mindig jó kis rendszer állhat össze. Ráadásul a megszokott memóriahierarchiához való visszatéréssel az operációs rendszer kérdése is megoldott a Linux személyében.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HP

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés