Hirdetés

Magyarországon is bemutatkoztak a Hitachi új tárolórendszerei

RRC-Hitachi együttműködés

Virágh Attila, az RRC Hungary Kft. ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy a vállalat hivatalos nagykereskedőként forgalmazza a Hitachi Data Systems tároló megoldásait. A megállapodás – a kelet-európai és közép-ázsiai piacot lefedő, moszkvai és varsói központú – RRC Group disztribúciós vállalat, valamint a japán gyártó között létrejött nemzetközi együttműködés része. A Hitachi Data Systems – az ismert storage megoldási mellett – az értékesítési csatorna továbbfejlesztésével a széles technológiai portfóliójának bevezetését is tervezi a kelet-európai piacokon. A megállapodás nyomán az RRC Magyarországon a térség országait tekintve az elsők között vette át a Hitachi Data Systems disztribúciót egyik versenytársától.

Virágh Attila
Virágh Attila [+]

Ezzel kapcsolatban Kozák Tamás, a Hitachi Data Systems regionális igazgatója elmondta, hogy a céljuk az, hogy projektalapon, magas szakmai tudású viszonteladó partnerekkel – a tárolókra építve – a teljes körű megoldások irányába bővítsék a kínálatot a hazai piacon. Az RRC Hungary Kft. egyik erőssége, hogy értéknövelt szolgáltatást nyújtó disztribútorként gondolkodik, mely erősíti Magyarországon a Hitachi stratégiáját, ezért esett rájuk a választás.

Kozák Tamás
Kozák Tamás [+]

A G sororzat

A Hitachi tárolókat sok cég ismeri és használja már Magyarországon is. Az új szériát, a többrétegű, költséghatékony adattárolást támogató Virtual Storage Platform G sorozatot, mely software-defined alapokra épül, áprilisban jelentette be a cég, a hazai piacon is elérhető már.


[+]

A Virtual Storage Platform legújabb G sorozatú tagjai – a G200, G400, G600 és a hamarosan megjelenő G800 tárolórendszerek – ugyanazon szoftverkörnyezeten belül minden munkaterhelés követelményeinek megfelelnek – a belépő szinttől a felső, nagygépes kategóriáig. A tároló rendszerek mindegyikén a Hitachi saját, tárolóvirtualizációs operációs rendszere (SVOP) fut, amely natív, heterogén tárolóvirtualizálást és elosztott, aktív/aktív tárolást tesz lehetővé, teljesen kompatibilis adatmigrációval, replikációval és -menedzsmenttel együtt. Az ügyfelek ennek köszönhetően a kapacitás, a teljesítmény és az ár alapján választhatnak üzleti céljaiknak megfelelő tároló megoldást, mert a funkcionalitás tekintetében nem kell kompromisszumot kötniük.  A kisebb rendszereket kereső felhasználók is ugyanazokhoz a virtualizációs képességekhez férnek hozzá, amelyek korábban csak a felső kategóriás tárolókban voltak elérhetők, és a Gartner értékelésében (Critical Capabilities for General-Purpose, High-End Storage Arrays, 2014. november) is a legmagasabb pontszámot érték el.

Előzmények

Hirdetés