Hirdetés

Irgalmatlan mennyiségű focis tartalom érkezik a Hisense tévékre

A kínai gyártó VIDAA smart plarformján lesz elsőként elérhető a FIFA hivatalos alkalmazása.

A Hisense azon tévégyártók közé tartozik, amelyek saját smart platformot használnak. Ez a VIDAA, amit korábban értek kritikák az alkalmazáskínálat hiányosságai miatt, most viszont a cég bejelentette, hogy bizonyos tekintetben készen áll leelőzni a riválisokat. A FIFA, azaz a nemzetközi labdarúgó szövetség még áprilisban indította el mobilos alkalmazását, amelyen keresztül élőben nézhetőek a mérkőzések, illetve számos konzerv, eltárolt régebbi anyag is megtekinthető. Tehát legendás összecsapások, nagy gólok, védések és összefoglalók, természetesen kiváló minőségben.


[+]

Ez a szolgáltatás azonban a televíziókon nem volt elérhető, most viszont a Hisense megtörte a jeget, hiszen az említett bejelentésük arról szól, hogy a FIFA+ app érkezik a VIDAA-alapú smart televíziókra, ezzel a Hisense lesz az első olyan gyártó, amelynek készülékein ez a szolgáltatás felbukkan. Sőt, arról még szó sincs, hogy a riválisok mikor követnék őket ebben, azaz nem tudni, hogy az Android TV, webOS, Tizen vagy MyHomeScreen platformot használó televíziókon mikor válhat elérhetővé a FIFA+.

Mindez első hallásra talán meglepőnek tűnhet, de a háttér ismeretében érthetőbbé válik a dolog. A Hisense a 2022-es Foci VB, és ezáltal a FIFA egyik kiemelt támogatója. A tetemes mennyiségű szponzorációs támogatásnak pedig valószínűleg része volt az ilyen fajta exkluzivitás is, amely egyébként sokak számára akár vásárlásra vonatkozó döntést is befolyásoló tényező lehet.

Előzmények

Hirdetés