Hirdetés

Hirtelen döntéssel szakított az Asus és a Gigabyte

Az alig pár hónapja létrejött Gigabyte United tegnapi igazgatótanácsi ülésén született döntés értelmében megszűnik a további együttműködés a cég két főrészvényese, a Gigabyte és az Asus között. A két vállalat tavaly augusztusban jelentette be, hogy versenyképességük megőrzése érdekében alaplapokat és videokártyákat gyártó üzletágukat egy közös cégbe emelik át, mely idén január elsején kezdte meg működését. Az új cégben a két főrészvényes közül a kisebbik gyártónak minősülő Gigabyte 51 százalékos tulajdonhányaddal, az Asus pedig a fennmaradó 49 százalékos részesedéssel képviseltette magát. Az eredeti tervek szerint a Gigabyte United termékei Gigabyte márkanéven kerültek volna, azaz kerültek is forgalomba.

A vegyesvállalat felbontásáról született határozat pontos okai egyelőre nem tisztázottak, a hivatalos álláspont szerint azonban a piaci szereplők, üzleti partnerek és a főrészvényesek számára egyaránt kedvező döntés született tegnap. Egyes értesülések szerint az Asus és a Gigabyte szakítása ellenére a Gigabyte United tovább működhet majd, az újonnan kialakult helyzet azonban jó eséllyel jelentős átszervezéseket igényel, főképpen a Gigabyte részéről. A vállalat a létrehozása óta egyébként nagyjából 2,2 millió alaplapot és 580 000 videokártyát értékesített, februári árbevétele pedig elérte a 66 millió dollárt.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés