Hirdetés

Havi rendelésekre állnak át a notebookgyártók?

Az idei év eddig nem a PC éve, ugyanis a termékekre a kereslet folyamatosan csökken. Érthetetlen, hogy miért van ez, hiszen rengeteg csodás és egyben méregdrága Ultrabookot villantanak a gyártók, de úgy látszik, hogy ennek nincs hatása. Az viszont biztos, hogy nem az árazással van a baj, és még véletlenül sem olcsó, 500 dollár alatti ultravékony gépeket, illetve hibrideket kellene bevetni az extrém olcsó androidos sereg ellen. A potenciális vásárlók ugyanis minden bizonnyal dúskálnak a pénzben, csak erre még nem jöttek rá.

A DigiTimes értesülései szerint számos notebookgyártó átáll a jóval kiszámíthatóbb havi rendelésekre, így várhatóan kisebb mennyiségi kedvezményeket kapnak, de sokkal jobban tudnak igazodni a várható igényekhez. Ez feltételezi, hogy a cégek többsége nem teljesíti majd az előre kitűzött célokat az eladások szempontjából. Az ASUS ennek már hangot is adott, és kilátásba helyezték, hogy az idei évre prognosztizált 20 millió notebook eladása nem biztos, hogy abszolválható. A cég az esztendő második felére vonatkozóan csökkentette is az eladásokra vonatkozó előrejelzését.

A nagy notebookgyártók vannak a legkellemetlenebb helyzetben, hiszen a rendelések folyamatosan apadnak, így a gyártósorok egyszerűen állnak. A tervek szerint a kihasználatlan kapacitáson más piacokat megcélzó termékeket gyárthatnak. A hírek szerint a Compal a Microsofttal keresi a partneri viszonyt az előrendelések szempontjából rendkívül jól teljesítő Xbox One gyártásával kapcsolatban. A nappalikba szánt játékkonzolt elsősorban Flextronics, másodsorban pedig a Foxconn készíti, de már többször felmerült, hogy az idei évre tervezett mennyiség egyszerűen nem lesz elég, így a Compal jó ajtón kopogtat, hiszen szükség lehet az extra gyártókapacitásra.

Előzmények

Hirdetés