Hirdetés

Hamarosan befut az apró, de gyors AMD Fury Nano VGA

Az AMD még júniusban beszélt az R9 Fury Nano videokártyáról, melynek tervezésekor a kompakt méretet, illetve a teljesítmény/fogyasztás mutatót tartották leginkább szem előtt. A Fury X és a Fury időközben megjelent, így már csak a legkisebb, HBM memóriával társított Fiji GPU-ra épülő kártya felbukkanására kellett várni, melyre a legfrissebb hírek szerint még a héten sor kerül.


[+]

Az már júniusban kiderült, hogy az apró Fury Nano kártya 175 wattos TDP-vel érkezik, ezt az energiamennyiséget pedig egyetlen 8 tűs PCIe tápcsatlakozón kell majd biztosítani. Mindezt kiegészítve a hét elején újabb információ látott napvilágot, miszerint a Fury Nano nagyjából 7%-kal gyorsabb a 300 wattos TDP-vel rendelkező Radeon R9 290X-nél, miközben az újdonság teljesítmény/fogyasztás mutatója nagyjából 90%-kal jobb a Hawaii GPU-ra épülő kártyánál.


[+]

Mindez azt jelentheti, hogy ebben a méretkategóriában a Nano túlszárnyalhatja a GTX 970-es megoldásokat, hisz a 290X korábban gyorsabbnak bizonyult ezen NVIDIA GeForce modellnél. A pontos adatokra jelen állás szerint még csütörtökig kell várnunk, ugyanis elvileg ekkor derülhet majd fény a kártya gyakorlati képességeire.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés