Hirdetés

Elkészült a Unity GPGPU-s hajszimulációs eljárása

A HairFX-et a Unity China hozta össze, méghozzá az AMD TressFX átdolgozásával.

A Unity bejelentette, hogy a Unity China részlegük kiadta a HairFX hajszimulációs eljárást, amelyet régóta terveztek már, de csak mostanra sikerült megszülni. A GPGPU-s rendszer működik a Unity URP (Universal Render Pipeline) és HDRP (High Definition Render Pipeline) futószalagokkal, illetve kompatibilis a Unity 2021 LTS (Long Term Support) kiadással is.

A Unity China a rendszer kidolgozását évekkel korábban megkezdte, a cél pedig egy olyan hajszálalapú konstrukció kidolgozása volt, amit a grafikus vezérlő teljes egészében szimulálhat és leképezhet. Az alapok tekintetében az érintettek nem kutattak sokat, hanem vették az AMD, nyílt forráskódú TressFX eljárását, és azt dolgozták át az igényeiknek megfelelően. Utóbbi azért volt fontos, mert amíg a TressFX elsődlegesen a nagyobb teljesítményű PC-ket és konzolokat célozza, addig a HairFX esetében számított az is, hogy működhessen az ultramobil eszközökön.

Az fejlesztés során az eredeti TressFX kód szimulációra és leképezésre vonatkozó részei jelentős optimalizáláson mentek keresztül, és ebből a szempontból a Unity China főleg az eredeti kód hatékonyabb működtetését tartotta szem előtt. A változtatásoknak hála a HairFX hasonlóan működik PC-n a TressFX-hez, de ultramobil eszközöket tekintve valamivel kedvezőbb a futtathatósága, mert az eredeti algoritmusok úgy változtak meg, hogy azokat jobban kedveljék az ultramobil GPU-k. Utóbbiak teljesítménye azonban erősen korlátozott, így a hajszálak számát érdemes megfelelően skálázni.

A Unity China-féle HairFX már elérhető az alábbi GitHub oldalon keresztül. A Unity megjegyezte, hogy dolgoznak egy másik hajszálalapú konstrukción is, így a HairFX-et nem szabad összekeverni az Enemies technikai demonstrációban bemutatott megoldással. Utóbbi még nincs kész, illetve nagyobb teljesítményigényű, vagyis nem működik ultramobil eszközökön.

Előzmények

Hirdetés