Hirdetés

Gyuri bácsi aggódhat!

A sakk és a gó után most úgy látszik, hogy a póker lesz az a sport, ahol a gépek legyőzik az embert: egy Libratus nevű program már több mint 10 napja játszik felső limit nélküli Texas hold’em meccseket a világ legjobb játékosai ellen, és egyelőre közel 800 ezer dolláros pluszban van. Ez pedig nemcsak azért izgalmas, mert a szoftvert nem az IBM vagy a Google készítette, hanem a Carnegie Mellon Egyetem professzora, Tuomas Sandholm, illetve tanítványa, Noam Brown fejlesztette. Sandholmék egy korábbi pókerprogramja, Claudico nem lett túl sikeres, a Libratus azonban, legalábbis egyelőre, úgy tűnik, hogy jobban sikerült.

Itt még az emberé az előny
Itt még az emberé az előny (forrás: US NAVY) [+]

A Baidu vezető tudósa, Andrew Ng elmondása szerint a pókerben nyerő mesterséges intelligencia azért nagy szó, mert ellentétben a góval és a sakkal, a pókerben nem lehet egy adott pillanatban pusztán számolással meghatározni az ideális lépést, ezért az MI-nek véletlenszerűen kell dolgoznia, ezzel is bizonytalanságban tartani ellenfeleit.

Ugyanakkor Libratusnak van egy komoly hátránya, ami miatt Gyuri bácsi egyelőre még nyugodtan alhat: jelenleg kizárólag kétszereplős játszmákban sikeres, több játékossal szemben nem hatékony, ahhoz másfajta technikákat kell majd megtanulnia.

Előzmények

Hirdetés