Hirdetés

Bővíti New York-i üzemét a GlobalFoundries

A vállalat a korábbi, felvásárlással kapcsolatos pletykát is kommentálta.

A GlobalFoundries bejelentette, hogy a globális chiphiányra reflektálva gyors bővítésbe kezdenek a New York-i Fab 8-as üzemben. A gyár területének egyharmada jelenleg kihasználatlan, így ezt töltik majd fel chipgyártásra alkalmas berendezésekkel, amely nagyjából egymilliárd dolláros beruházás lesz, és ettől a változástól éves szinten 150 ezer wafer megmunkálása várható. A bővítésnek a cég azonnal hozzákezd.

A New York-i üzem egy új gyárépülettel is fog bővülni egy hosszabb távú beruházás részeként. Ez már több milliárd dollárnyi kiadást jelent majd, és az építkezés pontos részletei sem ismertek, így még azt sem tudni, hogy mikorra készülhet el az új gyár, illetve milyen gyártástechnológiát alkalmazhat.

A fentieken túlmenően a GlobalFoundries reagált arra a pletykára is, miszerint az Intellel tárgyalnak egy esetleges felvásárlásról. Thomas Caulfield, a cég elnök-vezérigazgatója, a Bloomberg számára elmondta, hogy GlobalFoundriest birtokló Mubadalla befektetőcsoport jelenleg nem tárgyal az Intellel. A híreszteléseknek valószínűleg az ad táptalajt, hogy a bérgyártó elsődleges részvénykibocsátást tervez leghamarabb az idei év végén.

Előzmények

Hirdetés