Hirdetés

Gen-Z memóriamodult prezentált a SMART Modular

A 256 GB-os fejlesztés nagy adatátviteli teljesítményt és alacsony késleltetést kínál.

Másfél éve jelentette be a Gen-Z konzorciumon, hogy elkészült a Gen-Z nyílt fabric összeköttetés 1.0-s Core specifikációja. Ez egy komoly problémára kíván választ adni, hiszen a szerverek skálázása manapság egyáltalán nem ideális. A korábbi évekhez képest mára jelentősen átalakult az adattárolásra használt memóriák teljesítménye. Többek között a nem felejtő memóriák sem tekinthetők már lassúnak, tehát a korábbi működtetési stratégiák nem optimálisak. Mindeközben azonban a felejtő memóriatechnológiák területén nem jönnek a lényeges áttörések. Utóbbin azt kell érteni, hogy a magokra levetített memória-sávszélesség csökkenőben van, nem igazán nő a magokra levetített memóriakapacitás, illetve a legnagyobb gond, hogy a memóriák és a processzorok eltérő ütemben fejlődnek.

A Gen-Z az első, ténylegesen átfogó megoldás a jövőbeli skálázódás biztosítására, ráadásul nagy teljesítmény mellett, gyártófüggetlen formában biztosítja a processzorok, a gyorsítók, az egyéb speciális lapkák, valamint a rendszermemória és az SCM (storage class memory) összeköttetését. Ez a hibrid fabric technológia azt célozza, hogy például a processzoron belüli memóriavezérlő legyen úgynevezett médiafüggetlen, vagyis ne számítson, hogy az adott szerverben milyen típusú felejtő vagy nem felejtő memória került. A processzor memóriavezérlője csak adja ki az általános olvasásra és írásra vonatkozó parancsot a Gen-Z linkre, és a protokoll elintézi a többit, legyen szó DDR4, GDDR5, esetleg NAND flash lapkáról. Itt persze a Gen-Z nem zárja majd ki teljesen a natív memóriavezérlőket, vagyis nyilván lehetnek az egyes hardvereknek speciális, gyorsan elérhető memóriaterületei, csupán skálázhatóság és a flexibilitás biztosítása a cél a szervergyártók számára.


[+]

Mindehhez természetesen kellenek a hardverek, és a SMART Modular az idei Flash Memory Summit alkalmával prezentálta az iparág egyik első, DDR4-re épülő Gen-Z memóriamodulját (ZMM). Ebben az SNIA 3 hüvelykes, 4C SFF-TA-1008/9 formátumú fejlesztésben 32 gigabites Samsung memórialapkák dolgoznak, a vezérlésről pedig az IntelliProp lapkája gondoskodik, amely többek között támogat bájt- és blokkszintű memória-hozzáférést, továbbá 16 darab Gen-Z sávot biztosít összesen 400 Gbps-os elméleti maximális tempó mellett.

Maga a 256 GB-os kapacitást kínáló EDSFF ZMM 30 GB/s-os adatátviteli teljesítményre képes a HP és a Dell, Gen-Z-t támogató szervereiben, míg a memóriaelérés késleltetése 400 ns. A SMART Modular már szállítja a mintákat az érdeklődőknek.

Előzmények

Hirdetés