Hirdetés

A Gartner szerint 2015-ben is verhetetlen lesz az iPad

A piackutató cégként működő Gartner előállt egy friss elemzéssel, melyben kifejtik, hogy 2015-ig az Apple iPad sorozat, és ezzel az iOS operációs rendszer uralja majd a tabletpiacot. A vállalat szerint a szegmens nagymértékű növekedés előtt áll, és a részesedés tekintetében az Apple folyamatosan visszaesik majd az Android és a Windows operációs rendszerre épülő termékek érkezésével, de a vizsgált időszak alatt egyszer sem kerül majd le a trónról az aktuális iPad.

Carolina Milanesi, az elemzés vezetője szerint az iOS 2014-ig tartani tudja az 50% fölötti piaci részesedést, amit a kutatás azzal magyaráz, hogy az Apple teljesen egységes szolgáltatást kínál azzal, hogy a hardver gyártása mellett az operációs rendszer és a szoftveres támogatás is házon belül valósul meg. Amíg erre az előnyre nem tudnak reagálni a konkurensek, addig az iPad előnye nincs veszélyben. A Gartner pontos előrejelzéseit az alábbi táblázat foglalja össze:

A tabletpiac globális eloszlása az operációs rendszer szerint – Gartner
Operácisó rendszer 2010
eladás/részesedés
2011
eladás/részesedés
2012
eladás/részesedés
2015
eladás/részesedés
Android 2 512 000 / 14,3%
11 020 000 / 17,3% 22 875 000 / 22,1% 116 444 000 / 35,7%
iOS 14 685 000 / 83,4% 46 697 000 / 73,4% 69 025 000 / 66,7% 148 674 000 / 45,6%
MeeGo 179 000 / 1% 476 000 / 0,7% 490 000 / 0,5% 197 000 / 0,1%
Windows 0 / 0% 0 / 0% 4 348 000 / 4,2% 34 435 000 / 10,6%
QNX 0 / 0% 3 016 000 / 4,7% 6 274 000 / 6,1% 26 123 000 / 8%
WebOS 0 / 0% 2 053 000 / 3,2% 0 / 0% 0 / 0%
Egyéb 235 000 / 1,3% 375 000 / 0,6% 467 000 / 0,5% 431 000 / 0,1%
Összes 17 610 000 / 100% 63 637 000 / 100% 103 479 000 / 100% 326 304 000 / 100%

Természetesen a 2010-es adatok ténylegesek, míg a 2011-es esztendőre vonatkozó számok az eddigi eladások alapján születtek az ünnepi szezon várható keresletének beszámításával. Szintén fontos kiemelni, hogy a Gartner a Windows 7-et valamiért nem tekinti konkurens operációs rendszernek, így erről adatokat nem is közöltek. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem kerül eladásra egyetlen Windows 7-re épülő tablet sem, csak az elemzés elsődlegesen a Windows 8-tól értékeli a Microsoftot piaci szereplőnek.

Carolina Milanesi kiemelte, hogy az androidos tabletek gyenge keresletére elsősorban a magas árazás a magyarázat, de nem lehet elmenni szó nélkül az iOS-hez mérten rosszabb kezelőfelület, és a kevesebb elérhető alkalmazás mellett sem. Az elemző szerint ezen az új Ice Cream Sandwich kódnevű Android segíthet. Szóba került a RIM QNX operációs rendszere is, ami a Blackberry Playbookon található. A Gartner szerint a rendszer nagyon ígéretes, de még viszonylag kezdetleges állapotban van, és jobb terméktámogatás is szükség lenne a fejlesztők részéről.

Érdekes a Gartner kutatásában, hogy nem bíznak annyira a Windows 8-ban, amit az elemzés azzal magyaráz, hogy a Microsoft meglehetősen későn lép be a piacra. A beszámoló szerint elsődlegesen a vállalati területeken lehet értékelhető alternatíva az új Windows, mivel az asztali rendszereken várhatóan továbbra is a Microsoft dominál majd, így az átjárhatóság könnyebb lehet.

Roberta Cozza, a vállalat munkatársa megjegyezte, hogy a jelenlegi termékskálán az Apple nemcsak a szoftver tekintetében, hanem a hardver képességeiben és a kijelző minőségében is a konkurensek előtt áll. Az elemző szerint a vállalatoknak erre a két szempontra kellene koncentrálni, mert a vásárlók számára nagyon fontos képességekről van szó, és a többi extra szolgáltatás az iPadhez képest csak érdekesség szintjén jelenik meg, de nincs rájuk alapvető igény.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés