Fujitsu blog: STYLISTIC V535 tablet

Az idei Mobile World Congress kiállításon az íriszszkenner mellett egy nagyon komoly tabletet is bemutatott a Fujitsu. A STYLISTIC V535 nem hardveres teljesítményével, hanem ellenállóságával hengerel, akár azt is mondhatnánk, hogy szó szerint. Ipari, egészségügyi környezetbe szánják, ahol egy targoncáról, szállítószalagról vagy éppen gyógyszeres kocsiról leesés teljesen hétköznapi esemény lehet a tablet életében. Éppen ezért IP65 besorolást kapott, tehát teljesen porálló és ellenáll a bőséggel ráfröccsenő víznek is. Alapvetően maximum egyméteres magasságból történő leesést bír ki, de kínálnak hozzá olyan keretet, amivel ez a magasság 1,8 méterre emelkedik.


[+]

Ellenállósága mellett másik nagy erőssége a hozzá érkező kiegészítők arzenálja. Hátlapjára speciális tartószerkezetet integráltak, amihez autó műszerfalára vagy mondjuk targoncára rögzíthető dokkoló kapható, így könnyen, gyorsan és biztonságosan építhető be járművekbe raktározással, fuvarozással foglalkozó vállalatoknál. Hasonló funkciójú, tenyérre és vállra rögzítő pánt is készül hozzá, ha pedig irodába kerülne, akkor egy nagyon fejlett dokkolóba tehetjük. Ennek három darab USB 3.0 kapuja, Ethernet csatlakozója és HDMI kimenete is van.

A Fujitsu STYLISTIC V535 teljes értékű Windows 8.1 Pro operációs rendszert futtat Bay Trail alapú Intel Atom Z3795 processzorán. Mellé 4 GB RAM és 64 vagy 128 GB-os eMMC tároló került, utóbbi microSD kártyával bővíthető. Kijelzője 8,3 hüvelykes, 1920x1200 pixel felbontású, IPS paneles, védelméről edzett üveg gondoskodik. Kommunikációra n-es Wi-Fi és Bluetooth 4.0 modult építettek be, emellett kérhető bele NFC és LTE modem, utóbbihoz GPS is tartozik. Csatlakozók terén teljes méretű USB 2.0 és micro USB az alapkínálat, de az említett dokkolóhoz való csatlakozóra akár SmartCard olvasó is köthető.


[+]

Komoly ellenállóképessége miatt a STYLISTIC V535 elég robusztus darab, alapterülete 228 x 150 mm, vastagsága pedig 12,5 mm, ami az extra védelmet nyújtó tokkal még nagyobbra nő. Akkumulátora 16,8 wattórás, súlya 540 gramm. Egy ilyen speciális eszköznél nem sok értelme van fogyasztói árról beszélni, hiszen több mint valószínű, hogy kiskereskedelmi forgalomban nem is találkozunk majd vele, de az iparban vagy kórházakban biztosan lesz rá kereslet.

Azóta történt

Előzmények