Fujitsu blog: egyre nagyobb szerepet kap a kvantuminformatika

A japán cég elkészítette a második generációs Digital Annealert, amely jelentősen többet tud elődjénél.

A Fujitsu már korábban sem titkolta, hogy érdeklődik a kvantuminformatika iránt, de azért számításba veszik, hogy az igazi kvantumszámítógépek jelen formában nem túl értékelhetők, többek között extrém hőmérsékleti viszonyokhoz kötődő működési követelményük miatt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy le kellene ragadni az aktuális rendszereknél, mert vannak olyan területek, ahol ezek nem feltétlenül előnyösek.

A japán vállalat a fentiek miatt egyfajta átmenetet kínál a hagyományos és a kvantumszámítógép között, ami bizonyos kombinatorikus optimalizálási eseteknél kínál hatékony megoldást. Erről egy korábbi blogbejegyzésünkben már írtunk, de az akkori 1024 bites Digital Annealer most kapott egy utódot.

Az alapötlet megmaradt, vagyis nem igazán beszélhetünk igazi kvantumszámítógépről; valójában a második generációs fejlesztés is egy digitális áramkörnek tekinthető, aminek megvan az az előnye, hogy szobahőmérsékleten vígan működik, viszont a szimulált quantum annealingnek (kvantum megeresztés) hála az előző bekezdésben említett feladatra alkalmasabb, mint egy normál számítógép. Az új verzió ráadásul jelentősen fejlettebb az elődnél, a legfontosabb újítás, hogy a második generációs Digital Annealer már 8192 bites.

16-ról 64 bitre nőtt a kapcsolási együttható pontossága is, de csak akkor, ha az adott alkalmazás maximum 4096 bitet használ, fölötte visszavált a rendszer 16 bites pontosságra. Lényeges szempont még az automatikus tuning mód megjelenése, ami azért hasznos, mert az előző generációs rendszer működtetéséhez komoly szakértelemre volt szükség, és órákat vett igénybe az adott problémához igazított kontrollparaméterek megtalálása. Az új rendszernél erre már nincs feltétlenül szükség, mivel a számítási folyamat során megfigyelt eredmények alapján megoldható az automatikus szabályozás.

A Fujitsu még idén elérhetővé teszi az új Digital Annealert felhős szolgáltatás formájában, méghozzá Észak-Amerikában, Európában és Ázsiában. Opciós lehetőség saját berendezést kérni, amit a vállalat februártól tud teljesíteni.

Előzmények