Fujitsu blog: közeleg a robotok kora

Folytatódik az automatizáció és a mesterséges intelligencia térnyerése, kérdés, milyen irányokra számíthatunk.

Kevés ember van jobb pozícióban az automatizáció és a mesterséges intelligencia hatásainak elemzésére Réger Józsefnél: a Fujitsu magyar születésű technológiai igazgatója nemrég vázolta fel elképzeléseit arról, hogy milyen irányokra számíthatunk ezen a téren 2018-ban. A hét pontba szedett elemzés alapján egyre nehezebb idők jönnek a call centerekben dolgozókra, a már most is sok bank, biztosító és szolgáltatócégek által használt mesterséges intelligenciák rohamos fejlődése villámsebesen teszi majd feleslegessé a „Jó napot kívánok, miben segíthetek” jellegű munkahelyeket.

Ez köszönhető egyrészt a szövegértés, másrészt a válaszolás képességének területén várható fejlesztéseknek – ahogy a Siri, a Cortana és a Google Asszisztens fejlődése is mutatja, egyre nehezebbé válik majd annak megállapítása, hogy a telefonvonal másik végén ember vagy gép ül, amikor segítséget kérünk. A telefonos ügyfélszolgálaton dolgozókat persze vigasztalhatja, hogy ugyan az állások száma kevesebb lesz, azok viszont jobbak lesznek: a „próbálta már újraindítani” szintű segítségnyújtást elintézik a gépek, az embereknek pedig marad a komplexebb, izgalmasabb problémák megoldása.


[+]

Többször írtunk már a mesterséges intelligencia megjelenéséről az egészségügyben – ez a trend idén is folytatódik, hajtva egyrészt a szakemberhiánytól, másrészt az egészségügyi költségek csökkentésének igényétől. A szakértői rendszerek által végzett diagnosztika nemcsak az orvosok terhelését csökkenti, és teszi lehetővé, hogy az egyes páciensekre több időt fordíthassanak, hanem a megelőzésben is szerepet kaphat, hiszen a nehezen felismerhető korai elváltozások kiszúrása a nagy mennyiségű vizsgálati adat gyors elemzésére képes mesterséges intelligencia egyik erőssége.

Persze az egészségügy mellett még számtalan más területen is számíthatunk az MI terjedésére, így nem csoda, ha Réger József várakozása szerint a nagyobb méretű cégek 80 százaléka foglalkozik majd ennek bevezetésével, és az európai régióban 60 százalékuk a tervezéstől a megvalósításig is el fog jutni. A közeljövőben munkába állók számára hasznos információ, hogy ezen cégek szinte kivétel nélkül szembesülnek majd azzal, hogy nem rendelkeznek a új technológia nyújtotta előnyök maradéktalan kihasználáshoz szükséges munkaerővel.


[+]

Évek óta riogatnak minket azzal, hogy a mesterséges intelligencia és a robotok miként tesznek feleslegessé rengeteg szakmát. Mégis, 2018-ban ezen trendek várhatóan pozitív hatással lesznek a munkaerőpiacra, legalábbis azon szakemberek számára, akik ezekkel a technológiákkal kapcsolatos tudással rendelkeznek. Ahogy említettük, a cégek nagy része be szeretné vezetni az újdonságokat, csak éppen nincs meg hozzá a szervezetben a tudás, tehát a mesterséges intelligenciához értőkre nagy szükség lesz. Ehhez kapcsolódik majd egy sor olyan feladat is, amely nem feltétlenül mérnöki – például UX tervezés MI rendszerekhez vagy éppen szövegírás számukra. Mindez persze nem jelenti azt, hogy évekig rózsaszín marad minden, 2020 környékére a mesterséges intelligenciával és robotokkal helyettesíthető állások száma már komolyabb kihívások elé állíthatja a társadalmakat.

A robotok által veszélyeztetett ipari munkahelyek esetében idén még a növekvő együttműködésre számíthatunk: az eddig elkülönített térben dolgozó gépek egyre inkább belépnek az emberek közé, párhuzamosan a kétféle „munkaerő” közötti biztonságos együttműködést lehetővé tévő megoldások fejlődésével. Komoly változásokat hozhat a mesterséges intelligencia a kereskedelemben is, ahogy a digitális asszisztensek egyre inkább a hétköznapok részeivé válnak, ők adhatnak majd tanácsot, tippeket nekünk, hogy milyen cipőt, ruhát vagy ételt válasszunk, követhetik helyettünk a divatot, és így tovább.

Azóta történt

Előzmények