Hirdetés

Új házak a Fractal Designtól

Amikor a Computexen meglátogattuk a Fractal Design bemutatóját, kicsit csalódottan kellett távoznunk, hiszen korábban nem látott újdonságot nem állítottak ki, az ezekre vonatkozó kérdéseinkre pedig valódi nesze semmi fogd meg jól válaszokat adtak, annál közelebbit, hogy majd nyár végén, ősz elején szeretnének ezekkel piacra lépni, nem árultak el.


[+]

Most úgy tűnik, hogy a svédeknél már nagyon közeledik a nyár vége, ugyanis két új házat mutattak be, Define C TG és Define Mini C TG néven. Ebből talán rögtön ki is derül, hogy a két újdonság forradalmi változást azért nem jelent, tulajdonképpen a meglévő Define C és Define Mini C szériába a teli és ablakos oldalfalú kivitel mellé érkezett most meg az edzett üveg oldalfal, így aki a skandináv minimalista dizájnt akarta volna párosítani a teljesen átlátszó oldallal, az most már megteheti, a Define C TG esetében 100, a Define Mini C TG esetében pedig 90 euróért.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés