Hirdetés

Tévégyárat épít a Foxconn

A tajvani tulajdonú, elsősorban a HP és az Apple beszállítójaként ismerté vált Foxconn mostanában inkább a különféle botrányokkal hívta fel magára a figyelmet, de azért a munkások tömegverekedése, és a gyerekek dolgoztatása mellett történnek pozitív dolgok is a cég háza táján. Például most bejelentették, hogy LCD tévé gyártó üzemet hoznak létre a kínai Csunkingban.


(forrás: Fast Company)

Az egymilliárd dolláros költséggel felépülő gyár évente hárommillió darab készülék előállítását teszi majd lehetővé. A termelés 2013-ban indul majd, és nem lenne meglepő, ha részben Sharp televíziók gördülnének le a gyártósorokról, hiszen a cég a közelmúltban bevásárolta magát a nagy múltú japán konszernbe.

Előzmények

Hirdetés