Hirdetés

Fortune kegyeltjei - az első 50..

Nemrég hallottam egy Ausztriában készült kimutatásról, amely az éves nemzeti össztermék, azaz a GDP szerint rangsorolta az államokat. Persze ez önmagában még nem túlzottan izgalmas, ám ez a bizonyos kimutatás ebbe a GDP-rangsorba multinacionális vállalatokat is besorolt, ez pedig ugye már nem mindennapi húzás.. A lényeg, Magyarország valahol a 7x. helyen tanyázott, előttünk a HP, utánunk.. de nem ez az érdekes.

A HP ugyanis az elmúlt évben úgy 65 milliárd dollárnyit(!) veszített tőzsdei értékéből, nem véletlen hangoztatták a szkeptikusok a Compaq-HP frigy kapcsán, hogy két döcögő vállalat egymásra találása nem feltétlen lesz hosszútávon olyan örömteli, mint ahogyan azt a címlapfotók súlykolták.. Ez idővel persze kiderül, de addig is a HP vezére, vagy inkább a "ComHPaq" elnöke, Carly Fiorina továbbra is a leggazdagabb amerikai üzletasszonyok egyike marad.

Az idén pl. ő a leggazdagabb, derül ki a Fortune magazin legújabb számából, amely az első 50 helyezettet vezeti elő. A rangsorban második helyen szintén egy "újgazdag" hölgy trónol, ő Meg Whitman, az eBay aukciós site nagyasszonya, akinek vállalkozásáról a Fortune csak úgy emlékezik meg, mint "az a dotcom-vállalat, amelyik ténylegesen pénz is keres.."

A harmadik helyen egy régi motoros, a tengerentúli (TV-)showbusiness elsőszámú dámája, Oprah Winfrey, aki a velős című "O" magazin kiadásának köszönheti a szokatlan előrelépést a tavalyi 15. helyhez képest. Ez a lap sokak szerint a (pénzügyileg) legeredményesebben induló lapok egyike, ha nem "a" legeredményesebb.

A negyedik helyezett pedig az itthon sem ismeretlen Avon kozmetikai cég feje, Andrea Jung lett.

Hirdetés