Hirdetés

Nem álom a 4K-s, osztott képernyős, választható kameraállású Forma-1 közvetítés

Nálunk még várni kell erre, de a szolgáltatás más országban már idén elérhető lesz.

Írtunk már a Sky csoport tervéről, hogy 2017-ben 4K felbontásban közvetítenék a Forma-1-es futamokat. Nos a terv ezúttal valósággá vált, hiszen a brit cég bejelentette, minden idei versenyt az előfizetőik követhetnek Ultra High Definition módban is. Ráadásul a felhasználóknak emellett lehetőségük lesz arra, hogy ízlésük szerint váltsanak a kameraállások között, és akár nézhetik a viadalokat osztott képernyős módban is.


[+]

A magyar tévénézők számára ezek opciók egyelőre az álom kategóriába tartoznak, pedig itt a példa, hogy egyáltalán nem űrtechnológia ennek megvalósítása. Sajnos a Sky szolgáltatása nem érhető el Magyarországon, pedig biztos nálunk is lenne igény ilyen színvonalú tartalomszolgáltatásra.

Előzmények

Hirdetés