Hirdetés

Fókuszban a Föld

A Bayer által ötödik évben megrendezett pályázatra két kategóriában (Emberek és Természet) nevezhettek a vállalkozó kedvű fotósok. Az idei témák legfőképpen a tudomány és a természet viszonyát hivatottak előtérbe helyezni. Mindannyiunk közös ügye, vagyis társadalmi felelősség, hogy világunkra gyakorolt káros hatásokat a lehető legkisebb mértékűre szorítsuk vissza. Ennek fényében a rendezők a „Fókuszban a környezetvédelem” címet adták a pályázatnak.

A szervezők amatőr és profi fotósok munkáit is fogadták. A verseny tétje nem csupán erkölcsi és szakmai elismerés megszerzése volt, mivel mindkét kategória győztese 200 000 Ft értékű nyereményt vehetett át. Említésre méltó, hogy a fiatalabb korosztály legjobb pályaműveit külön is díjazták egy-egy digitális fényképezőgéppel.

A zsűri által legjobbnak ítélt művek szerzői az október 16-án megnyíló kiállításon vehették át nyereményeiket Burghardt Bruhn, a Bayer Közép-Kelet Európa Régió vezetője, a Bayer Hungária Kft. ügyvezető igazgatója vezényletével. A pályázatot nem kisebb horderejű szervezet, mint az UNEP (az ENSZ Környezetvédelmi Programja) támogatta, mely célkitűzései között előkelő helyen szerepel a klímaváltozás problémájának mérséklése.

Máté Bence: Vércse -
Máté Bence: Vércse - "Természet" kategória

A kiállított fotók megtekinthetők az Aranytíz Művelődési Központban (1051 Budapest, Arany János u. 10.) november 16-ig.

Bayer Fotópályázat
Arany10

Azóta történt

Hirdetés