Hirdetés

A felhő segítségével kezelné az Xbox One X játékok helyigényét a Microsoft

A Forza Motorsport 7 100 GB lesz a 4K-s konfigurációval, ami ijesztőnek tűnik, de Redmondban erre is van terv.

A Microsoft portáján manapság minden az Xbox One X konzolról szól, amely november 7-én meg is érkezik. A főbb paraméterek ismertek, viszont nem volt még szó arról, hogy a konzolban 1 TB-os merevlemez kap helyet. Persze valószínű, hogy a jövőben lesz 2 TB-os verzió is valamivel drágábban, de az 1 TB-nyi tárhely csak elsőre hangzik elégnek. Főleg azután, hogy kiderült a Forza Motorsport 7 helyigénye, amely konkrétan 100 GB igényel a 4K-s konfigurációval, vagyis egy Xbox One X ennyi adatot fog letölteni és elhelyezni.

Tekintve, hogy a gép ereje javult, illetve memóriából is több került bele, a jövőben sem számíthatunk semmi jóra, már ami a játékok helyigényét illeti. Akár még a 100 GB is átléphető, és emiatt a Microsoft dolgozik is egy megoldások. Mike Ybarra, az Xbox divízió alelnöke, a Gamesradar számára adott interjúban elmondta, hogy a belsőleg Intelligent Delivery néven emlegetett módszerrel csökkenthető lenne a játék által használt lokális tárterület. A koncepció igen egyszerű, ugyanis arról van szó, hogy az adott gépen csak az lenne tárolva az adott játékból, amire szükség van, míg a maradék adat mehetne a felhőbe.

Ennek a technikai megvalósítása nem lenne túl bonyolult. Amint a játékos valamin elkezd játszani, az ahhoz tartozó, éppen nem elérhető állományokat a rendszer azonnal elkezdi letölteni a háttérben, és ha vége szórakozásnak, a rendszer ezeket elkezdi törölni, illetve az egyedi adatokat egy távoli szerver adattárolójára helyezi. Persze az egész sok tesztelést igényel, tehát ez a potenciális újítás még a jövő zenéje, de ha ennyire durva helyigénnyel jönnek az új játékok, akkor szükség lesz rá.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés