Hirdetés

"Extrém innovációk" sora az ADATA boszorkánykonyhájáról

Többek között számos adattároló, egy DDR5 memória, két noteszgép, egy headset és két szoftver mutatkozott be az Xtreme Innovation eseményen.

Az ADATA számos újdonságról lebbentette fel a fátylat a bevezetőnkben említett, augusztus 5-én tető alá hozott bemutató alkalmával, és a különféle hardvereken túl szoftveres fronton is jött ez-az. A kiadott brosúra első körben a gyártó 8400 MT/s-os, sztenderd 1,1 volton üzemelő DDR5 memóriáját tessékeli a figyelem középpontjába, amit legfeljebb 64 GB-os modulokban vásárolhatunk majd meg, de az akár 7,4/5 GB/s-os szekvenciális olvasásra/írásra képes, Legend szériás SSD-k hamar átveszik tőle a stafétabotot. A 4.0-s PCI Express interfészt használó, M.2 2280-as formátumú Legend 840-es és 880-as közti differencia egyelőre nem tisztázott, ám az bizonyos, hogy a tárkapacitásuk plafonja 2 TB lesz.


[+]

Sebesség tekintetében a vállalat új külső SSD-jének, az SE920-asnak sincs oka szégyenkezni, hiszen az USB4 csatolónak köszönhetően durván 4 GB/s-os olvasásra számíthatunk tőle. A multi Heat Conduction hűtési technológiájával felvértezett, többféle tárhelymérettel érkező ketyere egyéb jellemzőiről, netán áráról még nem szól a fáma.

A Premier Extreme SDXC SD7.0 Express PCIe Gen 3x1 UHS-I U3 Class 10-ként listázott memóriakártya fő szexepilje, hogy az SD7.0-s specifikációnak hála támogatja a PCI Express 3.0-t, és 800/700 MB/s-os adatátviteli tempójával egyértelműen maga mögé utasítja az elődeit.

Az Intel Tiger Lake platformjára építkező, XPG Xenia 14 névre keresztelt ultrabook jöveteléről már a múlt hónapban hírt adtunk, így a részletek iránt érdeklődőknek javasoljuk a júliusi cikkünk átfutását. Dióhéjban egy 14 hüvelykes, 16:10 képarányú IPS kijelzővel szerelt, 15 mm vastag és 970 grammos, nagyjából 10 órás üzemidővel kecsegtető, magnéziumházas masináról van szó, amire a Thunderbolt 4 csatlakozón kívül – egyebek mellett – jutott egy 10 Gbps-os USB 3.2 Gen2 Type-C konnektor is.


[+]

Az XPG Xenia 15 sem kerülhette el a frissítést, ugyanis a legújabb iterációja már 11. generációs Intel Core i7 CPU-val fedélzetén várja a számítógépes játékokkal töltött estéket. A grafikus megjelenítésért az NVDIA Ampere architektúrás megoldásai, egészen pontosan a GeForce RTX 3060-as vagy 3070-es GPU-k felelnek, míg rendszermemória gyanánt 32 GB DDR4 RAM-ot kapunk az 1 TB-os, PCI Express 4.0-s XPG SSD mellé. Az újfent magnéziumötvözetből készült burkolattal megáldott, Thunderbolt 4-gyel ellátott notebook 15,6 hüvelykes, 1440p felbontású, 165 Hz-es képernyővel rendelkezik, mechanikus klaviatúrája pedig gombonként címezhető RGB világítást kapott, ráadásul a rendszer tömege 2 kilogramm alatt maradt.


[+]

A Type-C-s adapterrel szállított, vezeték nélküli XPG Precog Aero gaming headset 2,4 GHz-es sávon kommunikál a hangforrással, de a mellékelt USB kábel segítségével madzagosan úgyszintén dologra fogható. A dönthető hangszóróházakon lévő fülpárnák könnyen cserélhetők, a kardioid mikrofon pedig felhajtásra automatikusan elnémul. Egy töltéssel körülbelül 24 órán keresztül nyúzhatjuk a perifériát, amelynek fénydiódáit az újoncokat kísérő, centralizált megoldásként funkcionáló XPG Prime applikációval vezérelhetjük.

Az XPG GRIT (Game Reaction Intensity Training) egy tréningszoftver, ami az olyan készségfejlesztő programok nyomdokain jár, mint amilyen például a Kovaak 2.0 vagy az Aimlab. Az egyszeri felhasználó többféle tréningszoba közül választhat, amelyek az online lövészet különböző aspektusaira koncentrálnak, s mivel az eredményeket az app folyamatosan követi, nem csak a gyengeségeinkre tud rámutatni, de konkrét gyakorlatokat is ajánl ezeknek a kiküszöbölésére. Noha jelenleg csupán az FPS-ek világára korlátozódik a GRIT figyelme, az XPG gárdája már dolgozik más műfajokhoz való feladatok implementálásán.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ADATA

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés