Európai kutatók is kiveszik a részüket a jövő nagy kapacitású merevlemezeinek megalkotásából. Bár többnyire a HDD-gyártók fejlesztési eredményeiről hallunk, világszerte egy sor független tudományos műhely is foglalkozik az új technológiák kidolgozásával, illetve az előrelépést egyáltalán lehetővé tevő alapkutatásokkal. Hivatalosan ez év májusában indult és 2011 áprilisában zárul az a projekt, melynek több mint 5 millió eurós költségvetéséből szűk 3,5 milliót az Európai Unió finanszíroz.
A Terabit Magnetic Storage Technologies (TeraMagStor) projekt célja olyan mágneses adathordozó felületek kifejlesztése, melyek négyzethüvelykenként 1 terabitnél több adatot képesek tárolni. A számos tudományterület módszereit és eredményeit szintetizáló kutatás nem pusztán elméleti jelentőségű, hiszen a végén nagy kapacitású, kedvező ár/tárhely arányú, 1,8 és 2,5 hüvelykes merevlemezek sorozatgyártását lehetővé tevő technológiához szeretnének jutni, melyet licencelnének a HDD-gyártók számára. A lemez felületének struktúráját nanolitográfiai eljárással alakítják ki, így világosan elválasztják egymástól az egyes adatbiteket kódoló területeket, ami az adatsűrűség növelése mellett a stabilitáshoz is hozzájárul: az egyes mezők polaritásváltozása nem lehet befolyással közvetlen környezetükre.
A TeraMagStor programot Görögországból igazgatják, de osztrák, olasz, német és francia egyetemek és kutatóintézetek, valamint for-profit cégek – például az STMicroelectronics – is közreműködnek benne. A konzorcium tagjai egyébként régóta foglalkoznak ezzel a témával, 2005-ben a 210 gigabit/négyzethüvelykes határ elérése miatt Descartes-díjat is kaptak.
Az EU közvetve és közvetlenül több olyan projektet is támogat, melyek az adattárolási technológiák fejlesztésére irányulnak. Ezek egyike a főként az IBM korábbi kutatásaira alapozó, de számos más intézményt és vállalatot is összefogó Probe-Based Terabit Memory (ProTeM) program, mely miniatűr szondák sokaságát tartalmazó chipek készítésére irányul. Ezeknél egyelőre szintén az 1 terabit/négyzethüvelyk adatsűrűség elérése a cél, de az eljárás – ugyancsak a nanotechnológia forradalmának köszönhetően – belátható időn belül tízszeres kapacitást is lehetővé tehet, ha piacképesnek bizonyul.
