Hirdetés

Ergébésít a HyperX

Ráadásul nem is akárhol: a Fury SSD-család bővül egy alsó kategóriás, de világító meghajtóval, és érkezik egy Savage EXO külső tároló is.

Két új adattároló érkezését jelentette be a HyperX: a Fury  RGB SSD-ét és a Savage EXO SSD-ét. Mint a nevekből is sejthető, a Fury sorozat legújabb tagja RGB világítást kapott, és nagyjából ez az egyetlen jelentős újdonság, amit elmondhatunk róla, hiszen egy SATA csatlakozós, 2,5”-es modellről van szó, ami 2018 vége felé már nehezen nevezhető igazi fejlesztésnek (de ez így volt januárban is, amikor a CES-en először demózták a terméket). Mindenesetre a Fury RGB háromféle méretben – 240, 480 illetve 960 GB-os kapacitással – érkezik, és készül belőle csupasz, illetve upgrade változat is, az utóbbi egy külső házat, beépítőkeretet, RGB- és adatkábelt, USB kábelt és klónozószoftvert is tartalmaz.


[+]

A belső tulajdonságokat illetően 3D TLC NAND memóriát kapunk, Marvell 88SS1074 vezérlővel, az ígéretek szerint 550/480 MB/s maximális olvasási és írási sebességgel, szekvenciális elérés esetén. A gyártó a meghajtókra 3 év garanciát vállal, a TBW értékek pedig kapacitástól függően 120, 240 illetve 480 TB.


[+]

A másik újdonság, a Savage EXO egy külső SSD, USB 3.1 Gen 2 interfésszel és Type-C konnektorral. Ez a meghajtó kétféle méretben, 480 illetve 960 GB kapacitással kerül a boltokba, és szintén 3 év garanciát vállal rá a HyperX.

Az árakat illetően a Fury RGB hármas önálló kivitelben 75, 125 illetve 220 dollárba kerül, míg a fejlesztős modellek 90, 145 illetve 235 dollárért kaphatóak. A Savage EXO meghajtó 480 GB-os változata 220, míg a 960 GB-os modell 420 dollárért vásárolható meg.

Előzmények

Hirdetés