Hirdetés

Megnövelt hatékonyságot ígérnek az Enermax LiqTech kompakt vízhűtői

Az Enermax az idei évre is tartogat újdonságot kompakt vízhűtők terén. A tavaly bemutatott ELC széria után most LiqTech néven érkezik egy 120 és egy 240 milliméter hosszú radiátorral ellátott rendszert (120X és 240 jelzéssel), mely mind a radiátort, mind a blokkot tekintve újnak tekinthető a gyártó kínálatában.


[+]

A pumpával egybeépített, kívülről alumíniummal burkolt blokk belseje az Enermax SCT technológiájával készült, ami kísértetiesen hasonlít az Asetek korábban bemutatott negyedik generációs megoldására.

Új a blokkhoz gumicsövekkel kapcsolódó hőleadó radiátor felületének kialakítása is új: az eddig S alakú lamellák helyett egyenes hőleadókat használnak, amivel így mintegy plusz húsz százalék hőeladó felületet nyertek a tradicionális kivitelhez képest. Ehhez még hozzáadódik, hogy a radiátor vastagságát is 43 milliméterre növelték az ELC-nél használt 32 milliméterhez képest, aminek köszönhetően még tovább sikerült növelni a felületet, ezáltal még hatékonyabb hőleadást is eredményezve – előzetes tesztek szerint a LiqTech 120x teljesítménye eléri az ELC240-esét.


A radiátor szélén lévő piros sáv gumiból készült és a rezgések csillapításért felel

Az imént felsoroltak nagyon hasonlítanak a SilverStone Tudra kompakt vízhűtőknél bemutatott újításokra, de ami biztosan egyedi lesz, az a ventilátor. Mind a LiqTech 120x, mind pedig a 240 az Enermax Twister ventilátorok nagy légnyomású, PWM szabályozású változatait kapják – előbbi kettő darabot szívó-fújó konfigurációban, utóbbi pedig összesen hármat. A légkavarók a könnyebb tisztíthatóság végett levehető lapátokat vonultatnak fel, továbbá megkapták az Enermax APS rendszerét is, mely tulajdonképpen egy kapcsoló, amivel három profil közül választhatjuk ki a szélgépek maximális fordulatszámát.

APS funkció az Enermax ventilátorán
APS funkció az Enermax ventilátorán

Az Enermax LiqTech 120X még ebben a hónapban a boltokba kerül, a nagyobbik változat megjelenése pedig novemberben esedékes. A gyártó árakat egyelőre nem közölt.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés