Hirdetés

Az előző generációs Xbox konzolok gyártása már leállt, a Sony még kivár

A Microsoft egyik igazgatója erősítette meg a hírt, miszerint már a 2020-as év óta nincs gyártásban egyik Xbox One modell sem.

A napokban rengeteg külföldi médium hozta le az a hírt, miszerint a Sony eredetileg a tavalyi év végén leállította volna a PlayStation 4 modellek gyártását, ám a PlayStation 5 gyártási nehézségei miatt mégis úgy döntöttek, hogy idén legyártanak nagyjából egymillió darabot. Mindezt annak érdekében, hogy az is meglephesse magát egy új Sony konzollal, aki nem hajlandó PlayStation 5-re várni.


[+]

A nagy konkurens, a Microsoft más taktikát alkalmaz, hiszen az Xbox konzolok marketingjéért felelős Cindy Walker nemrég a The Verge-nek megerősítette, hogy a 2020-as esztendő vége óta egyáltalán nem gyártják egyik Xbox One modellt sem, méghozzá annak érdekében, hogy minden elérhető kapacitást az új generációs konzolok előállításához tudjanak felhasználni. Az Xbox One X és a One S Digital gyártása még az Series X és S modellek rajtja előtt leállt, a One S alapmodell viszont kitartott még néhány hétig, csak a 2020-as év végén jutott társai sorsára.


[+]

Ennek a hatása egyébként a vásárlók szemszögéből is érzékelhető, hiszen a Microsoft újdonságai jóval gyakrabban jelennek meg elérhető termékként a webáruházak kínálatában, és talán ennek is köszönhető, hogy az aktuális rendszer az Xbox-történelem leggyorsabban fogyó generációjává vált.

Előzmények

Hirdetés