Hirdetés

Csak elméletben lesz erősebb az Xbox One S az aktuális verziónál

A gyakorlatban azonban ez a különbség nem fog érződni, így mindkét Xbox One ugyanazt az élményt nyújtja.

Az idei E3-on leleplezett, fogyókúrára fogott Xbox One S konzol körül csak úgy izzik a levegő. Szinten minden pillanatban érkezik róla valami extra információ. Ezek egy része azonban nem túl publikus, de pár napja azon csámcsog a konzol iránt érdeklődő közösség, hogy tényleg erősebb lesz-e az új verzió az aktuálisnál.

A fentiek alapját Rod Fergusson adta meg, aki azt állította, hogy a Gears of War 4 jobban fut a lefogyasztott modellen, mint az eredetin. Ezzel kapcsolatban a Microsoft leginkább hallgat, de kiderült, hogy az Xbox One S konzolba egy újabb verziójú APU került. Az AMD az igényeknek megfelelően végzett módosításokat a lapkán, így az kapott pár új funkciót. Ezek közé tartozik a HDR, illetve az újabb képkimeneti interfészek támogatása, ami magával vonta a kijelzőmotor átdolgozását. Ugyanakkor a lapka többi részéhez nem nyúltak, így ugyanazt a CPU-t és IGP-t kapta meg az új APU is, tehát a módosítások nagyrészt a szolgáltatásokat célozták.

A szolgáltatások között pedig a 4K lesz a kiemelkedő, ugyanis az Xbox One S állandóan 4K-s képet küldene a kijelző felé, vagyis belsőleg akármi lehet a leképezés felbontása azt a rendszer felskálázza 4K-ra, majd ezt a képet a ténylegesen beállított felbontásra skálázza vissza. Emiatt és a HDR megfelelő működése érdekében a Microsoft egy picit nagyobb órajeleket kért az AMD-től az IGP-re, amikor megrendelték az új APU-t. Ez azonban olyan apró változás, amely nem befolyásolja majd a felhasználó élményt. Ezzel kapcsolatban Phil Spencer, az Xbox divízió feje is megerősítette, hogy az Xbox One S a gyakorlatban nem fog jobb sebességélményt kínálni a játékok futtatása során az eredeti Xbox One-nál. Ugyanakkor a HDR támogatása a játékok szempontjából tekinthető extrának, így megfelelő kijelző mellett az új konzol képes megfelelő HDR-es tartalmat biztosítani.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés