Hirdetés

Elhunyt Szipál Márton fotóművész

Szipál Márton, akinek édesapja Szipál Márton Károly udvari fényképészmester volt, 1924. május 8-án született Szolnokon, de gyermek- és fiatalkorát Debrecenben töltötte. Később Budapestre költözött, majd Münchenbe ment fotózást tanulni, ahol 1942-ben mestervizsgát tett. A háború után, visszatérve gyökereihez, fotóüzletet nyitott Debrecenben 1946-ban. Később tagja lett a Budapesti Fényképész Szövetkezetnek, majd alapító tagja a Debreceni Művészfényképészek Szövetségének és a Magyar Fotóművészek Szövetségének. 1956-ban az Egyesült Államokba emigrált, ahol folytatva szakmáját, négy évtizeden keresztül alkotott és többek között olyan filmcsillagokkal dolgozott együtt, mint John Wayne, Tommy Lee Jones vagy Leslie Nielsen. A korszak egyik legkedveltebb sztárfotósa volt.


Szipál Márton (forrás: wikipedia.org) [+]

1997-ben tért vissza Budapestre és maradt is haláláig. Visszatérése után fotós lapoknak dolgozott külső munkatársként, illetve fotós iskolákban tanított. A fotóművészt április 26-án délután érte a halál otthonában.

Előzmények

Hirdetés