Hirdetés

A világ legkisebb vezeték nélküli fülhallgatója címre pályázik az Earin

Egy érdekes kezdeményezés tűnt fel a projektek közösségi finanszírozásra alapozó Kickstarteren. Az Earin névre hallgató termék 14 milliméteres átmérőjével és 20 milliméteres hosszával a világ legkisebb vezeték nélküli fülhallgatója címére pályázik, már amennyiben megvalósul. A korábban a Nokiánál és a Sony Ericssonnál dolgozó mérnökökből álló csoport úgy tűnik, nem a levegőbe beszél, hanem komplett tervekkel állt elő, hogy miként is kívánja a fenti célt megvalósítani. A két, egymástól fizikailag teljesen független, fülbe dugható, egyenként mindössze 5 grammos eszköz sztereó fülhallgatóként funkcionál, méghozzá mindenféle vezeték nélkül, saját tápellátással, Bluetooth-on keresztül, amihez az aptX kodeket használja.


[+]

Ahogy a fejlesztők fogalmaznak, a terméket a zene szerelmeseinek készítik, így a kompakt külső mellett az egyszerűségre törekedtek, így nincsenek látványos fények, szenzorok és egyéb hasznos/haszontalan kiegészítők, még mikrofon sem, mivel a fejlesztők nem headsetet akartak készíteni.


[+]

Elmondásuk szerint a csomagban nem is lesz más, mint a két IP54 védettségű fülhallgató az igény szerint cserélhető, három különböző méretű "haranggal", a hordozható töltőként és tárolóként funkcionáló tubus, egy USB-kábel, valamint egy plusz rögzítő elem, amit majd sportolás közben érdemes felhelyezni, hogy az intenzív mozgás sem befolyásolja a kényelmes viseletet.


[+]

Az apró fülesek felépítését is közzétették. Eszerint az apró házban a Knowles SR-Siren szériájú armatúra felelne a hangzásért, míg az antenna és a BlueCore5 és aptX támogatással rendelkező BT CSR8670 SoC egy apró NYÁK-on kapna helyet. Mindezt egy-egy Varta CP5412 akku táplálná, ami egyben a legnagyobb alkatrész a felsoroltak közül. A tervek szerint az akku 2,5-3 órás üzemidőt kínál, de az említett, tárolóként és USB-ről tölthető akkupakként is funkcionáló kapszula ezt megduplázza.


[+]

A további részleteket az Earin Kickstarter oldalán lehet elolvasni, ahol az is látható, hogy ugyan a gyűjtésből még 35 nap van hátra, de a projekt megvalósításhoz szükséges 179 000 dollárt már rég meghaladta a számláló (jelenleg majdnem 400 000 dollárnál jár) így szinte biztosra vehető a projekt megvalósulása. A kész termék mindenesetre nem lesz olcsó, a tervek szerint 159 angol fontot kell majd érte fizetni, de persze a projekt támogatói ennél kevesebbért is hozzá juthatnak.

Sajnos a legolcsóbb, 79 és 99 fontos opciók már mind elkeltek, így a friss adakozók 119 fontért juthatnak hozzá az Earinhez, leghamarabb 2015 januárjában.

Azóta történt

Hirdetés