Hirdetés

Belépő szintű, olcsó tévék Japánból

Bár a japán DX Antenna neve Magyarországon annyira nem ismert, de a cég által a közelmúltban bemutatott három modell tipikusan olyan darab, amely a jövőben egy ismertebb márka nevére átmatricázva akár fel is bukkanhat valamelyik hipermarket polcain itthon is.

DX Antenna LVW32EU3
DX Antenna LVW32EU3 [+]

Az EU3 sorozatba tartozó három készülék ugyanis maga a Belépő Szint. Tehát innovatívnak nem igazán lehetne nevezni őket, viszont az áruk sem annyira vészes. Első körben hazai pályán, tehát Japánban kerülnek a boltokba, ott ahol a különféle termékek jellemzően egy fokkal drágábbak, mint például Európában. A legnagyobbért, a 32 hüvelykes változatért (LVW32EU3) körülbelül 400 dollárt kérnek el, a 28"-es (LVW28EU3) 370 dollárba kerül, a legkisebb, azaz 24"-es pedig 320 dollárt kóstál. A vékony kávákkal felvértezett modellek LED háttérvilágítású LCD paneljeinek felbontása 1366x768 képpont. A 3D megjelenítést nem támogatják, az okostévé rendszer is hiányzik belőlük, és a kiegészítő távirányítót is el lehet felejteni. A digitális tunerek és a kapcsolódó szolgáltatások viszont nem hiányoznak, tehát fellapozható az elektronikus programmagazin, és a műsorok külső adattárolóra történő rögzítése is megoldott.

Előzmények

Hirdetés