Hirdetés

Ez már a jövő: digitális rendszámtábla

A Sacramentóban elindult rendszerben a fémtáblákat e-ink kijelzőkkel helyettesítették.

Érdekes kísérleti program indult be a kaliforniai Sacramentóban: a mindenki által ismert, fémből nyomott, hagyományos rendszámtáblákat e-ink kijelzőkre cserélik le, amelyek saját vezérléssel, akkumulátorral és vezeték nélküli eléréssel is rendelkeznek.

A programban való részvétel finoman szólva sem ingyenes, egyetlen tábla ugyanis 700 dollárba kerül, majd havonta további 7 dollárt kell fizetni a használatáért, de ezzel végre mindenki kedvére írhat ki üzeneteket autója hátsó felére, ha éppen a pirosnál várakozik – a kijelző felirata ugyanis csak a gépjármű álló helyzetében módosítható, mozgó autónál természetesen a hivatalos rendszámot láthatjuk rajta. Amennyiben viszont megállunk, ez rendszám átkerül kisebb méretben a jobb felső sarokba, míg a fő helyen a gépjármű, a flotta, vagy a hozzáférést megvásárló hirdető üzenete jelenik meg. Az újfajta rendszámtáblák extra szolgáltatása még a nyomkövetés, így a nagyon amatőr autótolvajok lefülelésére (és, ahogy egyesek már megjegyezték, az állampolgárok nyomon követésére) is felhasználhatók, illetve az ellopott gépjárműn – bejelentés után – nagy STOLEN (lopott) felirat jelenik meg, megkönnyítve az azonosítást.


(forrás: Gizmodo) [+]

Bár az eddig leírtak jól hangzanak, az éremnek nemcsak pozitív oldala van: egy rendszámtábla le- és felszerelése a tolvajoknak nem tart sokáig, nekünk kétségeink vannak a rendszer feltörésbiztosságát illetően is, azt pedig mindenki fantáziájára bízzuk, hogy ebben az esetben milyen vicces és kevésbé vicces támadásoknak lehetnek kitéve az autósok.

Hirdetés