Hirdetés

Dicsérni jöttem a Rambust, nem temetni!

Az RD RAM még ma is a leggyorsabbnak számít, így nem csoda, hogy a high-end piacon még most is van érdeklődés. A DDR látványos fejlődése azonban kiszorította az otthoni PC-k piacáról, ami érzékenyen érintette a Rambust. A végső (illetve annak hitt) döfést az egyetlen komolyabb partner, az Intel adta.

Ugyanis rájöttek, hogy a DDR nekik is sokkal jobb, a felhasználóknak olcsóbb, így mindenki boldogabb életet élhet, felejtsük el a Rambust! A perei miatt is kínos helyzetbe került a cég, így már azon is csodálkozhatunk, hogy még nem ment csődbe a vállalat. Az RDRAM-támogatás lekerült az Intel chipsetek listájáról, így nem volt más esélyük, mint egy másik megbízható partnert találni.

A hirtelen befutó SiS jónak bizonyult. Na de miért ez a hosszú felvezető? Csupán azért, hogy tisztában legyünk a Rambus teljes piaci helyzetével, kiszolgáltatottságával. Az igazi lényeg az, hogy a vállalat nem csak a túlélésért kűzd, hanem egyenesen nagyszabású fejlesztésekbe kezdett, és újból nagy esélye van arra, hogy visszakerüljön az otthoni PC-k memória foglalataiba.

Az Intel által kiadott i850E még támogatja az RDRAM-okat, azonban csak PC800-at, a legújabb (és leggyorsabb) PC1066-at nem, ami pedig érzékeny veszteség a Rambus számára, hiszen pont a PC1066 lett volna a talpraállás alapja. Azonban az új chipset képes az 533 MHz-es alaplapi frekvenciára, ezáltal csak az alaplapgyártóktól függ, hogy lehetővé teszik-e a PC1066 alkalmazását.

Ezzel pedig az i850E chipsetre épülő lapok a ma kapható legütősebb konfigurációk alapjait képeznék, egy 533 FSB Northwood-dal, PC1066 RD RAM-mal. A PC1066 modulok gyártása pedig már régen beindult, a legnagyobb memóriagyártó, a Samsung is nagy reményeket fűz hozzá, így nem véletlen, hogy a Rambus vezetősége mostanában csupa optimista nyilatkozatot ad a netes szaklapoknak.

A Rambus már az 1200, majd az azt követő 1333 MHz-es verzió kiadásával foglalkozik, és elmondásuk szerint fejlesztés alatt áll a 3.2 GHz-es típus is! A SiS pedig lát fantáziát az RDRAM-ban, ezt bizonyítja az ősszel debütáló SiS R658 chipset is, amely már képes a PC1066 fogadására. Persze ez még nem minden, de a cég jól járhat, ha az alaplapgyártók is besegítenek az i850E fronton, jó példa erre az ASUS P4T533.

Egyes híresztelések pedig arról szólnak, hogy az Intel fontolóra vette az RDRAM ismételt támogatását, ugyanis a high-end szektorba még nem elég erős a DDR, és már jól bejáratott megoldás a P4-Rambus kettős. Annyi biztos, hogy a Rambus igazi túlélő-bajnok, már sokan, sokszor temették, azonban a jelek szerint még nem jött el Joe Black ideje! :D

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés