Hirdetés

Csúszásban a Noctua

A frissített ütemterv szerint szinte minden újdonság később kerül piacra, van, amit csak jövőre láthatunk.

A Noctua csendben frissítette új termékek megjelenésére vonatkozó ütemtervét, ebből pedig úgy tűnik, hogy gyakorlatilag minden, a 2019-es Computexen beharangozott újdonság késni fog – van ami az év végére, más csak 2021-re várható. Nem nehéz kitalálni, hogy az egész mögött az új koronavírus különböző hatásai állnak.


(forrás: Noctua) [+]

A még idén érkező termékek közül az NH-D15S és NH-U9S fekete változatai azok, amelyeket a leghamarabb láthatunk – jelenleg a harmadik negyedévben terveznek megjelenni ezekkel, míg az olcsósított Redux termékvonal a negyedik negyedévre (valószínűleg az akciós és ünnepi vásárlási rohamra) jelenhet meg a boltokban.

A további érdekességekre – így az NF-A12x25 ventilátor fekete változatára, a hűtőbordákra tehető színes fedelekre, fehér ventilátorokra, nyolccsatornás hubra és mindenekelőtt a Computexen még prototípusként mutogatott, gigantikus, akár 120 watt elszállítására is képes passzív hűtőre a következő esztendő elejéig kell várni. Még nagyobb türelemre lesz szüksége azoknak, akik a 140 mm-es ventilátor vagy az NH-D15 következő generációjával szemeznek, netán egy Noctua gyártotta asztali ventilátort keresnének – ezekről csak annyit lehet tudni, hogy majd valamikor a következő év folyamán találkozhatunk velük.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés