Hirdetés

Csendes kiadás érkezik az Antec P110-es házból

A teljes zajcsillapítás mellett egy minimálisat a szellőzésen is variáltak.

Nemrég, alig két hónapja rajtolt el a Computexen bemutatott, Performace One házsorozaton belül a legfrissebb modellcsalád, a P110 első tagja, mely a Luce nevet viseli. Ennél megtartották a sorozatra jellemző letisztult formát és megjelenést, de nem annyira törekedtek zajcsillapításra, mivel az edzett üveg oldallapos megoldások ilyen téren sosem fogják ugyanazt tudni, mint az zajcsillapító anyaggal bevont acél/alumínium oldallapos kiadások – bár van rá próbálkozás más gyártó esetében.


[+]

Éppen ezért érkezik a P110-ből a Silent, ami ezt az igényt is maximálisan kielégíti, értelemszerűen az üveg és a belátási lehetőség kárára (azaz zajcsillapítós, teli acél oldallapot kap), és ezzel párhuzamosan az RGB LED kontrollert is elhagyták, noha a LED-es előlapi embléma ugyan megmarad, de csak fehéren tud világítani. Az oldallap cseréjét egyébként nem izgulták túl, ugyanazokat az oldalsó felfogatási pontokat használják, mint az üveg esetében, még a csavar is megegyezik. Módosítottak kicsit a felső szellőzőn is: a porszűrőre cserélhető levehető fedelet két részre vágták és ennek belsejét is bevonták zaj- és rezgéscsillapító anyaggal. A változtatások nyomán értelemszerűen valamivel nehezebb lesz az összeállítás, hiszen a zajcsillapító anyag jelentős pluszt jelent, így 11,7 kilogrammról 12,8 kilogrammra hízik a Silent.


[+]

Ami pedig a részletes tudást illeti, talán nem meglepetés, hogy minden mást teljesen érintetlenül hagynak: belsejébe Mini-ITX, microATX vagy ATX méretű alaplap szerelhető be, amihez jár nyolc kártyahely nyílás a megszokott pozícióban, valamint két kártyahelyet elforgattak, így riser segítségével állítva is be lehet helyezni például a VGA-t. Ha már szóba került, akkor meg kell említeni, hogy a hosszú (legfeljebb 390 milliméter) és nehéz VGA-k megtámogathatók egy állítható magasságú támasztékkal, már amennyiben azokat normál pozícióban rakjuk az alaplapba. Processzorhűtőből 165 milliméter magas lehet a maximum, adattárolók számára pedig két dedikált 2,5"-es helyet alakítottak ki, és további hat 3,5"-es egység beszerelése oldható meg – ez utóbbi szükség esetén átalakítható négy darab 2,5"-es tároló számára.


[+]

A tápegység alul kapott helyet, a kábelezéssel együtt a szem elől elrejtve, ahogyan azt az utóbbi időben egyre többször láthatjuk. A szellőzést három darab 120 vagy két darab 140 milliméteres előlapi, egy darab 120 milliméteres hátoldali, valamint 2 darab 120/140 milliméteres tetőre szerelhető szélgép biztosítja. Ezekre a helyekre természetesen vízhűtés radiátorok is beszerelhetők.


[+]

Az előlapi I/O panel ezúttal a ház tetején, az elülső peremhez közel foglal helyet, itt két darab USB 3.0-s csatlakozót, egy pár 3,5 milliméteres jack aljzatot, egy "VR-Ready" HDMI portot találjuk.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Antec

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés