Hirdetés

A Corsair megkezdte a Carbide 400R miditorony PC házak szállítását

A Corsair bejelentette, hogy mindenhol elérhetővé teszi legújabb házsorozatából, a Carbide-ból a miditorony méretű 400R-t. Az acélból készült, ATX és mATX méretű alaplapok fogadására alkalmas kasztni kívül-belül fekete festést kapott, és összesen hét darab 120 mm-es ventilátor beszerelésére van lehetőség – ebből viszont csak a két első és a hátsó foglalt gyárilag, a többiről igény szerint a vásárlónak kell majd gondoskodnia, viszont mindegyik hely rendelkezik porszűrővel.


[+]

A ház előlapjának felső részére kerültek a szokásos gombok és LED visszajelzők, valamint ide került a komplett I/O panel is, ami két darab USB 3.0 kaput, egy darab IEEE 1394 FireWire portot, valamint a két darab 3,5 mm-es jack aljzatot kínál a fej/fülhallgatónak és mikrofonnak.


[+]

A ház belsejében 4 darab, kívülről is hozzáférhető 5,25"-es, és hat darab rejtett 3,5/2,5"-es rekesz található. A tápegység a ház aljában kaphat helyet, míg az előre kivágott, gumival bélelt réseken keresztül a vízhűtés csövei is könnyedén elvezethetők. A súlyosabb léghűtők tulajdonosairól sem feledkeztek meg a mérnökök, hiszen az alaplap tálcáján lévő kivágás lehetővé teszi ezek cseréjét is az alaplap kivétele nélkül.


[+]

A két év garanciával érkező Corsair Carbide 400R ára 99 dollár lesz.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés