Hirdetés

Megérkezett a Cooler Master hőkamrás CPU-hűtője, a V8 GTS

A Cooler Master az idei CeBIT-en mutatta meg először a V8 GTS névre hallgató processzorhűtőt, ami a VGA-król ismert hőkamrás technológiát gyúrja össze a 2008-ban bemutatott Cooler Master V8 hűtő alapjaival. Tulajdonképpen azok után, hogy 2012-ben a Cooler Masternél felmerült a horizontális hőkamrás technológia használata, és időközben hasonlóval előállt a Sapphire is, ezért számítani lehetett rá, hogy a Cooler Master előbb vagy utóbb elő fog húzni a kalapból egy olyan terméket, melyen megtalálható lesz ez a technológia - a kérdés csupán az volt, hogy mikor?

Nos, nem kell tovább várni, októberben a gyártó kereskedelmi forgalomba bocsátja a V8 GTS-t, ami az említett horizontális hőkamrát és a hagyományos hőcsöves megoldást egyaránt alkalmazza. Ebben a felállásban a processzorral közvetlenül érintkező hőkamra feladata kvázi a hő egyenletes szétterítése a talpon, ahonnan a becsatlakozó hőcsövek mindegyike közel egyforma hatékonysággal tudja elszállítani a processzor hulladékhőjét a hőleadó lamellákra, melyek továbbra is alumíniumból készülnek.

Azon felül, hogy a V8 GTS egy félig-meddig újfajta megközelítést használ a hőközlés terén, külseje is meglehetősen furán hat a mai felhozatalban, noha elrendezését tekintve le sem tagadhatja rokonságát a V8-cal. A termék hőleadója három részre, azaz három toronyra van osztva, de ezek közül csak az egyik áll hagyományos függőleges pozícióban, a másik kettő 90 fokkal elforgatva került felszerelésre – innen származik az átvitt értelemben vehető V elnevezés, a 8 pedig a nyolc darab (6 milliméter vastag) hővezető csőre utal.

A három torony közé összesen két darab 140 milliméter átmérőjű ventilátort préseltek be, melynek következtében a termék igen méretesre sikeredett (154 x 149,8 x 166,5 mm), és 1074 grammos (ventilátorokkal együtt) tömege sem sorolja a pehelysúlyú versenyzők közé. Beszerelés előtt mindenképp ellenőrizni kell, hogy a 166,5 mm-es magassága nem ütközik-e majd az oldallapba, valamint azt is, hogy a hűtővel szerelt memóriák is elférnek-e tőle - a gyártó szerint 50 milliméter magas RAM-bordáig nem lesz probléma.

A felhasznált szélgépek is különlegesek, ugyanis 160 000 órás üzemidőre vannak hitelesítve, köszönhetően a polimer (POM – polioximetilén) csapágyazásnak, ami többek között a pornak is sokkal jobban ellenáll, mint a hagyományos megoldások. Fordulatszámuk szabályozását PWM-mel oldották meg, így a lapátok percenként 600-1600 között fordulnak, ettől függően pedig a légszállítás 28-82 cfm közé esik, míg a zajkibocsátás 16-36 dB(A).

Az Intel LGA 2011/1366/1156/1155/1150/775 és AMD Socket FM2/FM1/AM3+/AM3 /AM2 foglalatokra felhelyezhető Cooler Master V8 GTS hamarosan kapható a boltokban, ajánlott végfelhasználói ára bruttó 25 900 forint lesz.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés