Hirdetés

Jövőre tényleg megrendezhetik a Computexet

Állítólag most istenigazából tényleg, nem csak úgy tényleg, ahogyan a múltkor.

Az új koronavírus-járvány minden nagyobb rendezvénynek betett nem csak az elmúlt évben, hanem gyakorlatilag idén is. A Computex sem volt kivétel, hiszen az eredetileg a 2020-ra tervezett Computexet a szervezők 2021-re halasztották, majd később virtuálissá alakították át. Ebből persze megpróbálták a maximumot kihozni belőle, de a tényleges rendezvény hangulatát nyilván nem lehet visszaadni.

A TAITRA most bejelentette a 2022-es Computexet, amelyet a jelenlegi tervek szerint 2022. május 24-27. között rendeznének meg, és a mai naptól kezdve várják a kiállítók jelentkezését. Ugyanez igaz az InnoVEX 2022-re, amely a Computex testvérkiállításának számít.

Persze túl messze van a céldátum ahhoz, hogy biztosra lehessen menni, ugyanakkor a vakcinákkal felfegyverkezve most van először reális lehetőség arra, hogy ne a pandémia diktáljon. Ráadásul a november 18-án kezdődő #COMPUTEXisEverywhere túra előrevetíti, hogy a TAITRA ezúttal tényleg valós rendezvénnyel számol, hiszen az alábbi országokban fognak bemelegíteni rá: Egyesült Államok, Spanyolország, Szingapúr, Egyesült Királyság, Japán, Dél-Korea, Brazília, Malajzia, Izrael és Németország.

Azóta történt

  • Computex – idén már élőben

    Több év kihagyás után idén visszatér a régi kerékvágásba a Computex Taipei, melyet május 30. és június 2. között rendeznek meg.

Előzmények

Hirdetés