Hirdetés

Computex 2015: az FSP-hez is beugrottunk

Talán nem sokan tudják, hogy az FSP bevételének számottevő része az OEM piacról folyik be, ugyanis számtalan gyártónak adnak el különféle tápegységeket, legyen szó akár NAS-ról, televízióról, vagy notebooktöltőről.


[+]

A vállalat az idei standján erre is szerette volna felhívni a hangsúlyt, így ezekből számos termék került kiállításra.


[+]

Emellett természetesen saját márkanév alatt, a kiskereskedelmi csatornán keresztül értékesített termékekre is kitértek. Ezekből elsőként két tápegységet néztük meg, melyek közül az első a moduláris Hydro G. A 135 milliméteres, folyadékcsapágyas ventilátorral rendelkező, 80 Plus Gold minősítésnek is megfelelő táp teljesen új tervezésű nyomtatott áramkort kapott. Emellett a légkavaró csak 30%-os terhelés felett kapcsol be, addig kvázi passzív hűtéssel operál a Hydro G.


[+]

A "G" jelzés nélküli Hydro már egy egyszerűbb modell. Ennek megfelelően csak 80 Plus Bronze minősítéssel rendelkezik, ventilátora 12 centiméter átmérőjű, illetve kábelezése is fix.


[+]

A közelmúltban megjelent 65 wattos, NB H típusjelzésű notebooktöltő három USB 3.0-s porttal rendelkezik, ami egyszerre HUB-ként illetve töltőként is funkcionálhat. A másik eszköz már csak USB-s eszközöket képes tölteni, de abból egyszerre akár hat darabot is, ráadásul az első port gyorstöltésre is képes, amennyiben a rácsatlakoztatott eszköz arra alkalmas.


[+]

Ezek mellett egy egyszerű autóstöltő is előkerült, mely a Qualcomm QC 2.0 szabványnak hála szintén képes a gyorstöltésre.


[+]

Végül egy új szünetmentes tápegységet vettünk szemügyre. A Champ Series 1KVA egy online rendszerű megoldás, amelynek bemeneti hálózati feszültsége 120 és 300 volt között változhat.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés