Hirdetés

Computex 2015: az ASUS-nál jártunk, Steam Controllert láttunk – és kipróbáltuk!

Az ASUS partnereknek szánt szemináriumán jártunk, ahol számos olyan termék volt kiállítva, amit a standon is láthattunk, de ezek közé 1-2 érdekességet is becsempésztek. Ilyen például az a kisméretű, konzolok ellenfelének szánt ROG GR6 Steam masina, aminek frissítése mintegy bő másfél hónappal ezelőtt történt meg.


[+]

Magáról a házról és technikai paraméterekről már korábban részletesen beszámoltunk, így most nem erre koncentrálnánk, hanem arra a kiegészítőre, amit mellette találtunk: a ránézésre végleges(nek tűnő) Steam kontrollerre. Erről szintén írtunk már elméleti szinten az első felbukkanásakor, de mivel nem kapható még a piacon, így kipróbálni sem volt alkalmunk, egészen mostanáig.


[+]

Bár a Steam szuper alacsony késleltetést ígér, mi inkább ennek ellenkezőjéről tudunk beszámolni ugyanis főleg a jobb oldali, forgásra, célzásra használt érintőpad érezhetően, sőt már zavaróan nagy késleltetéssel dolgozott. Az analóg karral nem volt probléma, de a jobbra mellette elhelyezett gombok kissé túl közel kerültek az érintőpadhoz, így kissé kényelmetlen volt elérni annak ellenére, hogy ugyanazzal az ujjal történik a kezelésük, mint az érintőpadé – legalábbis nekünk nem esett hüvelykujjra kézre.


[+]

Hogy mennyire volt végleges a termék, azt nehéz eldönteni a rövidke próba alapján, ráadásul azt sem tudhatjuk, hogy mikori prototípussal volt dolgunk. A haptikus visszajelzés ugyanis nem működött, ami jelentheti azt is, hogy még nincs benne, és azt is, hogy ki van kapcsolva. Ráadásul előbbi akár reális lehetőség lehet, ugyanis meglepően könnyűnek tűnt a termék. Valószínűleg tehát nem véletlen, hogy a kontroller még mindig nem vásárolható meg, hiszen úgy tűnik, vannak még olyan területek, amelyek további javításra szorulnak.

Ezt leszámítva más problémába nem ütköztünk, a kontroller fogása természetesnek tűnt, és az anyagminőség sem tűnt problémásnak. A késleltetést leszámítva az élmény, amit nyújtott, nem tűnik rossznak, a megfelelő játékokkal párosítva úgy tűnik, hogy jó lesz az irány.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés