Hirdetés

Computex 2013: egyedi HD 7850-es kártyák a Triplex standján

Ugyan Magyarországon kevésbé ismert a Triplex neve, de ennek ellenére egy már több mint 20 éves cégről van szó, mely talán nem túl meglepő módon szintén tajvani székhelyű. A hivatalos hazai forgalmazás hiányától függetlenül érdemesnek találtuk a látogatást, hisz a vitrinekben érdekes, a többi gyártó által nem igazán alkalmazott kialakításokra lettünk figyelmesek.


[+]

Az egyik ilyen modell az egyetlen kártyahellyel is beérő HD 7850 volt, melynek kialakítása leginkább a referencia HD 3800-as kártyákéra, illetve a HD 4850-re emlékeztetett bennünket. A VGA hátulján négy csatlakozó kapott helyet (DVI, HDMI, mDP, DP), így az alacsonyabb kivitel ellenére sem feltétlenül kell lemondani a sok megjelenítős módról.


[+]

A másik érdekesség szintén egy HD 7850 volt, melynek már a magassága volt számottevően kisebb.


[+]

A HD7850LP egy Low Profile, azaz félmagas kártya, mely a helytakarékos kialakításának ellenére megőrizte a 256 bites buszszélességű 2 GB memóriát. A hűtés magasságának limitálása okán ez a kártya már két slotot foglal el, ergo nem kompromisszummentes, de ennek ellenére hiánypótló lehet bizonyos konfigurációkhoz.

Előzmények

Hirdetés