Hirdetés

CES 2017: a tévé, aminél magából a panelből jönnek a hangok

A Sony panelrezegtetéssel újatja meg a tévékbe épített hangrendszereket.

A magyar médiumok közül egyedül a PROHARDVER! kapott meghívást a Sony zárt körű előadására, amelyen az új OLED tévéről, az A1-ről árultak el érdekességeket. Többek között részletesen bemutatták a forradalmi Acoustic Surface nevű technológiát, amely forradalmasítja a tévékbe integrált hangrendszerek világát.

Sony A1
Sony A1 [+]

A hagyományos hangszórókat ugyanis elhagyták, és a megszólalást nem is külső hangrendszerrel, vagy állványba épített hangprojektorral oldják meg, mint sokan mások. A hangokat ugyanis maga a panel hozza létre, amelyet egy Actuator nevű eszközzel rezegtetnek meg, amit a készülék hátlapjának jobb és bal oldalára szereltek. Amikor az ember hozzáérinti a kezét a panel frontfelületéhez, akkor érzékeli is a rezgéseket, hiszen a kijelző szó szerint vibrál. A Sony mérnökei szerint ennek a megoldásnak az az előnye, hogy sokkal pontosabban képes társítani a hangok helyét a képen megjelenő objektumokhoz. Magyarul ha például egy nő beszél a képernyő jobb szélétől öt centiméterre, akkor úgy fogjuk érzékelni, hogy onnan "szól hozzánk", ha pedig mondjuk negyven centiméterrel beljebb van, akkor pedig úgy, hogy onnan beszél.

Sony Acoustic Surface Sony Acoustic Surface
Sony Acoustic Surface [+]

Ez az eljárás egyelőre még csak horizontálisan működik, tehát azzal még nem tudnak játszani, hogy magasabbról, vagy alacsonyabbról halljuk a hangokat, de azt elárulták, hogy a jövőben erre is lehet majd számítani. Azaz lehet, hogy jövőre, vagy két év múlva már olyan OLED tévékkel állnak elő, amelyeknél pontosan onnan fog szólni a hang, ahol a képi tartalom szerint szólnia kellene. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy ez a rezegtetés van-e bármilyen negatív hatással a képminőségre, de nem tapasztaltunk zavart az erőben még akkor sem, amikor bömbölt a tévé.

A bemutató során az A1-et összeeresztették az LG tavalyi csúcsmodelljével, a G6-tal, és ennek alapján annál jobban szólt. Viszont az is igaz, hogy semmi sem garantálja, hogy ugyanazt a forrást használták, szóval ebből azért olyan komoly konzekvenciákat nem érdemes levonni. A lényeg úgy is az, hogy jó megoldást kell letenni az asztalra, és akkor az jó eséllyel sikert arat majd.

Sony Actuator Sony Actuator
Sony Actuator [+]

Toshiyuki Ogura, a vállalat stratégiai fejlesztésekért felelős igazgatója kérdésünkre elárulta, hogy természetesen szeretnék bővíteni az OLED termékpalettát, de minden attól függ, hogy az A1-gyel milyen eredményeket érnek el. Azt is elmondta, illetve megmutatta, hogy ahagyományos állvány hiányzik a készülékről, az egészet egy masszív, a hátlapra épített szerkezet tartja egyensúlyban, amely tartalmazza a komplett elektronikát, a csatlakozókat, illetve egy beépített mélysugárzót is. Ez behajtható, így a falra is egyszerűen felszerelhető a modell.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés